csak azért is szürke foltként fedni be lapot
csak azért sem mindenáron láttatni, hogy vagyok
befeszülni, beszorulni lövészárkok közé
bajusz alatt mosolyogni, hányszor lőnek fölé
csak azért is elcserélni gránitra a márványt
csak azért sem hagyni önként két gyereket árván
végighúzni, végigúszni ezt a hibbant versenyt
célra törni elfelejtve, hogy még sosem nyertem
csak azért is vonyítani álmomban a holdat
csak azért sem hányni attól, most mit visz a holnap
nevetgélve kifaragni vágyak kopjafáját
cserepadról képzeletben lenni fenn a pályán
csak azért sem elhinni a mindenkinek biztost
csak azért is fügefáról lesni meg a Krisztust
verejtékkel törölni le orromról a könnyet
csepegtetni másnak is, ha véletlenül könnyebb
csak azért sem meghallani, mit játszik a didzsé
csak azért is megszeretni magamban a klisét
megyekettes verset írni bóvli kínrí-
Mekkel
kiskavicsos zsebbe csenni, ami másnak nem kell
csak azért sem felöklelni zsigerből a gyengét
csak azért is emlékezni, hol tartottam nemrég
darabokra szaggatni szét minden könyökvédőt
elevátor áradatban futni fel a lépcsőn
csak azért sem kivakolni arcunkról a ráncot
csak azért sem takargatni: minden rommá ázott
csak azért is dzsesszt játszani, mikor szól a sramli
csak azért sem, csak azért is: győztesnek maradni
