Szeretlek.
Miért ne bolondítanálak
napra nap és éjre éjen át?
Nem hagyhatom, hogy
ábrándjaid a megszokás pókhálói
ejtsék foglyul.
Szeretlek.
Miért volnék könnyű, hogy elnyerj,
miért hagynám, hogy küzdelem nélkül,
erőd és találékonyságod
elsorvadjon a feleslegesség talaján?
Szeretlek.
Miért hazudnám hát, hogy rajtad kívül
senki sem lát engem, és én egyedül
csak Téged veszlek észre?
Miért fosztanálak meg a féltés vérpezsdítő
izgalmától?
Szeretlek.
Miért tekintenélek örökre magaménak?
Hát nem tudod, hogy nekem is küzdenem kell?
Hogy naponta meg kell köszönjelek,
és minden nap el kell bűvöljelek, mert
csak így lehetek Hozzád méltó?
Szeretlek.
©Nagy Katalin: Kék-Arany