tegnap fényképezés közben odaállt mellém egy srác
úgy ismerte ahogy a tenyerét Csíkszeredát
csak két percet várjak amíg kiteríti a piros búvárzászlóját
és akkor úgy legyen hogy a Hősök tere szobrai
finoman érintsék meg a hátát de legyen inkább két kép
és kezembe nyomta a tablettjét oké mondtam és belőttem
az ipsét feje fölé terítve Gábriel legnaposabb égiszét mondom
na kész akkor nincs-e itt valami pub olyan szép ez a környék
mondom talán az Andrássy másik végén és megfedett hogy nem
szoktam az Adrián búvárkodni míg a tenyerembe ejtett egy névjegyet ő fotós egyébként mondta én meg hogy nagyon örvendek este még megnéztem a képet tényleg kettő lett a zászló felém eső végében egy báli ruhás vietnami hölgy kapaszkodott meg a face-n az angyalt néztem ott a hátuk mögött kezében a koronát amit a nő fejére ejtett hogy az ég közepéből hasít ki egy kövér szeletet az apostoli kettős kereszt valószínűleg nem így látta álmában Szent István lecsukva a szemem de ez egy másik álomalapítás a tűző napon állva vártam hogy újra rám izzad a nagykabát körülöttem minden sugár úgy veri a Hősök tere gránitját
mint egy ostorcsapás és eszembe jutott hogy a vietnami nőnek mennyivel jobban áll a vörös ruha mint a vízcsöppeknek ez a sötét kardigán míg haragosan összekoccan két hullám ilyen mély vihar rég lehetett az Adrián.