Azt élem, amiből vagyok.
Kiméri egymást fény és feketeség.
Nem tudom, a vállamra tett kéz
ugyanazé-e, aki egykor megszólított.
Csak türelem. Lassan kiegészülök.
Az idő rám rajzol, színez, átsatíroz;
mást nem fejez ki, mindig önmagát.
Tisztulni a csendig. Már készülök.
Szembenézni és elrejtőzni újra.
Igazságosnak lenni a múlthoz.
Vadrózsa fon körém szögesdrótot.
Remeg a hangom, mint anyám ujja.
Kételyek, arcok, hosszú évszakok.
Türelem: nincs neve annak, aki lát!
Elvesz belőlem és hozzáadódom,
kimondja, amit gondolok.