On:
In: Szépirodalom, Vers

utánad már nem csókoltam meg senkit. hazaindultam a buszmegállóból, belém karolt a délután, a járdáról lerúgtam egy kavicsot, és néztem, hogy megőszült az út szélén a Kiserdő. lépésenként mormoltam valamit, hátha attól még távolabbra visz tőlem téged az a busz. mormoltam, hogy ne legyen olyan nagy az a csönd, amitTovább…

On:
In: Publicisztika

Én már nem tudom, vagyis elfeledtem, és akarnom kell emlékezni rá, hogy alig néhány évtizede még nálunk, Magyarországon is szóltak egymáshoz az emberek, tudni akarták, honnan jön a másik, mire vágyik, nyitva voltak az ajtók, feljártunk egymáshoz, a függőfolyosón vagy a kis ház előtt ott volt a hokedli, arra ültekTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Én már nem tudom, vagyis elfeledtem, és akarnom kell emlékezni rá, hogy alig néhány évtizede még nálunk, Magyarországon is szóltak egymáshoz az emberek, tudni akarták, honnan jön a másik, mire vágyik, nyitva voltak az ajtók, feljártunk egymáshoz, a függőfolyosón vagy a kis ház előtt ott volt a hokedli, arra ültekTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Gyűlölöm ezeket a kis taknyosokat. Rohangálnak, mint a majmok, fogalmuk sincs az életről. Max elesnek és lehorzsolják a térdüket, vagy úgy telezabálják magukat, hogy okádnak tőle. Aztán meg bőgnek vagy üvöltenek, amíg az anyjuk meg nem vigasztalja őket. Semmi közöm nincs hozzájuk. A puhány, nyálas világukhoz. Soha nem is volt.Tovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Margó dühöngött. Olyan erővel csapta a bögrét a pultra, hogy maga volt a csoda, hogy az épségben maradt. A tej kilöttyent, de nem zavarta. Már megint hangoskodtak a szomszédban. A tévé üvöltött, valami hablaty-nyelven ordítoztak, visítoztak, amitől felállt a szőr a hátán. Ezek a jöttmentek…Ezek a senkiháziak, akik azt hiszik,Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

már tudom hogy a csacsogó pici szájak gurgulázó öröme fényes glória az ünnepi díszbe öltöztetett asztal felett és az apró kacajokkal kísért reggeli ragyogás észrevétlenül segít felszárítani a fájón elsírt könnyeket már tudom hogy a belső békém köpönyegében megbújó nyugalom rakoncátlanul örvénylő érzelmeim visszatartó ereje és túlcsordulva az engedetlenség küszöbénTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Kint, a kerti padon, tavaszt áld a cinke, büszkeségtől feszül rajta citromsárga inge. Napfény melegére, indát fonva, hetykén, kőrakáson rohan át az örömittas repkény. Koncentrál a körtefa, ágait kitárja, szépsége rügyenként pattog a világra. Ez tavasz már egészen, nincs kétség felőle, s a télből, mi itt maradt, elbújik előle. Kint,Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

A költő nem akar végül már semmit, csak gyengéden szeretni, erőtlen kezével írt versét az emberek szívére tenni. A csöndre vágyik, az ihletet szülő hallgatásra, hogy a lényeget a csöndből kiássa. A költő nem akar már semmit, csak gyengéden szeretni, és önmagának megfelelni. Szíve sem kóborol végül egyre-másra, és haTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Fogadj az ágyadba, vigyél haza, hogy legyen helyem, végre nyugtom, ne kelljen bolyongnom, légy te maga az otthon, hol nem kell hazudnom. Hogy gyenge voltam, tartós szégyenem, de most már semmi sincs hiába, isten szemhunyva elindul velem, s nem leszek létezés sivárja. Nyugodjon kezed bűnös szivemen, s mindent megbocsátok magamnak,Tovább…