Fogadj az ágyadba, vigyél haza,
hogy legyen helyem, végre nyugtom,
ne kelljen bolyongnom, légy te maga
az otthon, hol nem kell hazudnom.
Hogy gyenge voltam, tartós szégyenem,
de most már semmi sincs hiába,
isten szemhunyva elindul velem,
s nem leszek létezés sivárja.
Nyugodjon kezed bűnös szivemen,
s mindent megbocsátok magamnak,
tárgyaimnak nem leszek idegen,
nézd, távol múltam árnya baktat.
Én kisétálok szép egyenesen
a megfürdető tiszta fényre.
Bármi tapadt hozzám, fogd a kezem,
tudom már, hogy éltem, megérte.