Rovatunk, Lackfi János József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő kreatívírás kurzusán született írásokból szemezget, a kurzus Szóbanforgó című oldalán közzétett alkotásokból.
2025. április
1.
Bakonyi-Tánczos Vera
ANYAJEGY
Milyen érdekesen burjánzik ez az anyajegy, gondolta, ahogy nézte a kis rücsköket a fáradt délutáni fényben. Mint egy idegen bolygó: itt középen, mintha folyó vájta kanyon nyílna az apró sziklák között. Mióta újra elkezdett foglalkozni vele, minden nap új és új érdekességet figyelt meg, vörösesebb és sötétebb árnyalatokat. Néha hozzáért, puha volt és mégis érdes, szinte mintha a testétől különálló élőlény lenne. Volt ideje nézegetni, három hónapra kapott időpontot.
Kinyílt az ajtó, és az ő nevét mondták. Besietett, érezte, ahogy enyhén hajlott hátát nézik az emberek, próbálta kihúzni magát, de akkor meg a melle dudorodott ki a kelleténél jobban, a férje tuti rászólna, hogy mit mutogatja magát. Már csak két lépés, még egy, végre bent volt. Biztosan leszúrja majd a doktornő, amiért nem jött hamarabb, de mindig volt valami a gyerekekkel, a munkával, az élettel, nem tűnt fontosnak, csak most, hogy a Sári, ilyen fiatalon. A doktornő azonban megdicsérte, hogy eljött, tudja, milyen nehéz manapság, de ez a legkevesebb, amit az ember megtehet magáért. Vetkőzzön le, mondta neki, megnézi az összeset, van jópár. Zavaróan keveset időzött annál a legnagyobbnál, ami miatt eljött, annál többet a hátán. A férje szerint olyan, mintha belecsinált volna a ventilátorba. De azért volt már, aki csillagrendszerként csodálta őket.
A rendelő fehér fényében olyan egyértelműnek tűnt minden. Eszébe jutott, mennyi időt töltöttek gyerekkorában a gyerekrendelésen, hogyan kattogott az írógép, amin anya védőnőként dolgozott, hogy a doktornéni néha bosszúsan rájuk szólt, ne hangoskodjanak. A kartonozó papírszagú rendje. Ebben a rendelőben hirtelen apróvá zsugorodott a félelem, amivel érkezett, bár újak serkentek a helyén. A hátára mindig igyekezett nem gondolni, főleg, mióta a férje közölte vele, hogy a szép női hát az nem ilyen. Pedig anyának is ilyen volt a háta, és ő gyerekként mindig olyan szépnek látta.
Igen, az anyjától örökölte, valószínűleg a gyerekeknek is sikerült továbbadnia. Nincs ezzel baj, csak megfelelő napvédelem, minden rendben lesz. Jöjjön el évente, a biztonság kedvéért nem árt rájuk nézni. Latin szavakat diktált az asszisztensnőnek, ijesztőnek is hangozhattak volna, de hiszen azt mondta, minden rendben van. A rendelő fehér fényében olyan hihetőnek tűnt a rend is.
Az utcára kilépve a friss levegő. Szinte érezte, ahogy a szellő a ruha alatt végigsimította hátán a csillagtérképet. A kaotikus összevisszaságot, amit anyjától örökölt, és amiben valahol mégiscsak rend volt. Ami nem fordult ellene. A burjánzó anyajegyre gondolt, a torokszorító félelemre, ami most felolvadt a lemenő nap fényében. Arra, ahogy a doktornő vizsgálta a hátát. Hogy nem is mindig az a veszélyes, ami annak látszik. Hanem a bolygórendszerek között láthatatlanul lappangó, rejtőző szavak.
2.
Kelemen Nádasdi Ildikó
A VIRSLI
Az ajtó magától kinyílt, mint tavasszal a ház előtti krókuszok, amit isten tudja ki ültetett és mikor, gondolta mielőtt belépett. Sosem járt itt ezelőtt, de azért kért egy virslit.
A hentes a pult fölött áthajolva hangosan mondta, hogy jókor jött a néni. Miért, kérdezte a néni. Háromnapos ünnep, tetszik tudni. Ha öt perccel később jött volna, már csak a zárva táblát látja, de még épp időben van, nem kell aggódni a néninek. Egy pár virsli, kérdezett vissza a pirospozsgás hentes. A néni halkan válaszolt, nem egy pár, csak egy darab, és arra gondolt, hogy elmondhatná miért lesz neki elég ennyi, és hogy ezt sem ő fogja megenni, és nem is a fia, mert ő messze van és már nem szereti a virslit. Inkább mindenféle halakat eszik a tenger mellett, ahová ő is elmehetne, de a néninek jó otthon. Elmesélhetné, hogy amikor a férje még nem is volt a férje, ketten ettek egy hideg virslit. Két végéről rágták, mint a kóbor macskák és olyan boldogok voltak, hogy az ég is beleremegett. Igaz, alaposan el is áztak. De nem szólt, mert ezek a dolgok olyan régen történtek, hogy akkor még nem volt megsárgulva a fiatalember fényképe a néni pénztárcájában, és a néni se öregasszony volt, hanem fonott copfos fruska.
A hentes sorolni kezdte a különböző virsliket, füstölt, érlelt, juhbeles, meg ilyenek és olyanok. A néni az üvegre mutatva mondta, hogy az jó lesz. A hentes a jó választást dicsérte, nem fogja megbánni a néni, mondta és csomagolópapír után nyúlt.
A néni nem válaszolt, megigazította az orrán a szemüveget és arra gondolt, hogy nem is kellett volna ide jönnie. Mert így csak a saját emlékeibe fog ragadni, mint egy elfelejtett gyerekdalocska ostoba refrénje és igaza lesz a fiának, aki csak jót akar neki és aggódik érte. A néni tudja, a fia jó gyerek, kicsinek is tisztelettudó volt és okos. Olyan okos, hogy az a renget esze vitte őt a másik kontinensre, ahol megfizetik a tudását, az autóját, meg a lakását, amiben a néninek is jutna hely. De a néni nem tehet róla, észrevétlen gyökeret vert a lába, pedig azt is tudja, hogy manapság nagyon jó otthonok vannak az olyan időseknek, mint ő, és mind csupa luxus, még a környékbeli iskolások is bejárnak társasozni a nénikkel, meg a bácsikkal. De neki tökéletesen megfelel az ő saját otthona. Beletörődött, hogy már elég egy csészét kikészíteni a reggeli kávéhoz, és hogy egyedül nézi a tévés vetélkedőket. Jó ideje már azt a buta megszokást is elhagyta, hogy a férje heti gyógyszereit a műanyag adagolóba rendezze.
A hentes az árat mondta, a néni az ujjait finoman végighúzta a pénztárcájában lapuló megsárgult fotón és fizetett. A hentes kellemes pihenést kívánt és minden jót a néninek, jöjjön máskor is, próbálja ki a többi virslit, egyik jobb, mint a másik, mondta.
A néni megköszönte, igyekszik majd jönni, felelte, és a táskájába süllyesztette a virslit, ahogy kilépett az ajtón, ami magától kinyílt, mint a ház előtti krókuszok.
Nem mondta el a hentesnek, mert mit kezdhetne ezzel bárki, hogy a virslit annak a két kóbor macskának szánta, akiket azon az utcán látott, ahol a meleg szél úgy cibálta a karjait, mintha jobbján a kisfia, balján pedig a férje volna.
A Lackfi Kreatív Írás munkatársai Ijjas Tamás, Posta Marianna,Véssey Miklós írók, költők.
Lackfi János szerzői oldala: https://www.facebook.com/lackfi
Ijjas Tamás szerzői oldala: https://www.facebook.com/ijjas.tamas.oldala
Posta Marianna szerzői oldala: https://www.facebook.com/postamariann
Véssey Miklós szerzői oldala: https://www.facebook.com/vesseymiklos
Szóbanforgó Irodalmi Portál: https://www.facebook.com/profile.php?id=100066508029027
Illusztráció: Az oldal borítóképe