Két hete üresen állt már az a nyomorult lap, semmi nem akart rajta lenni. Még a porszemek is odébb gurultak róla, a tinta meg a szó na az végképp nem fogott rajta, a legutóbbi visszautasítás óta a lap megmakacsolta magát és egy gondolatot sem engedett magára. „Nehogy már valami olyannal firkálják össze a végén, amit végül ki sem adnak.”
Sok társa járt már így: engedett az ígérgetésnek, most pedig, valami kiadó vagy folyóirat egyik porosodó fiókjában ülnek, megbánva már azt, hogy bármit is magukra engedtek.
Tudják, az összeírt lap élete olyan, mint a tetovált embereké – megbélyegzek őket.
Na, megint erre jár az az önjelölt költő, aki lapok karrierjét törte keresztbe, nézett kishitűen a közeledő borostás férfira. A poéta a legutóbbi levél óta, ami két hete volt, nem találta a helyét a világban. Az első pár napban csak a dolgozószobában ténfergett, azt hitte, majd egy igazi mesterművel jól visszavághat a szerkesztőknek, akik bocsánatkérően az első oldalra teszik majd emiatt. Viszont csak nem jött az ihlet… Teltek a napok, megunta a dolgozóban a ténfergést és az őrjítő csendet, máskor csak úgy sziporkázott, de most semmi, egy sor se.
A hét második felére annyira kétségbeesett, hogy elkezdett olyan dolgokat csinálni, amikre még ő sem számított. Az volt az elve, hogy ha nincs ihlet, akkor csak egy másik szemszögre van szüksége, amiből megláthat valamit, ami igazán egyedi. Így fogta, és majd fél napig próbált kézen állva járni és kelni. Végül túl sok vér ment az agyába, így le kellet dőlnie. Ezután nagyítóval nézegette magát, és különféle betegségekről olvasott, hátha talál valami olyan indokolatlan szókapcsolatot, mint „vérerei rózsakertje bíborba borult”. De semmi, még egy olyan se, hogy „összeroskadt tüdőm hörgőcskéiben felgyülemlett borzalom”, vagy bármi – bármi szar, de semmi. Megpróbált két napig hajléktalan lenni, hogy az élet értelmetlenségéről írhasson, de nem… Még kurvázni is elmenet, hátha a hedonista élet örömei adnak valami remek témát. Majd fél napig megszeppenve szexuális betegségekről olvasgatott, de semmi.
Erre a hétre csak az jutott, hogy annyira kétségbeesett – mivel közel volt a számlafizetés ideje, hogy napestig a kocsmában volt, vagy a korábban ajándékba kapott ócska borokat itta.
Most pedig egy üveggel a kezében betántorgott a dolgozószobájába és ráborult az asztalra. Még egy kicsit ivott, majd hányt, belefeküdt és elaludt. Kegyetlen másnaposan ébredt. Ránézett a lehányt lapra, beletette egy borítékba és megcímezte a szerkesztőségnek, majd feladta a postán. Aztán hazament és két napig aludt. Felkelt és megreggelizett, szívét teljesen átjárta a nihilizmus, úgy volt vele, még utoljára kiélvezi háza nyújtotta kényelmet, majd felcsap hobónak, de előbb még kiment a postáért. Kispolgári berögződései nehezen akartak kikopni. Egy levelet kapott, a lapszerkesztőségtől.
Eleinte nem is tudta, miért írhatnak, majd bevillant neki, mit is csinált másnaposan.
Nagyon megijedt, hogy még be is perelik, ami visszarántotta teljesen kisstílű alsó középosztálybeli mivoltába. Szép lassan bontotta ki, csak úgy puritánan, kézzel.
Majd olvasni kezdte.
Kedves Szerzőnk!
Már egy jó ideje nem hallottunk magáról, kezdtünk aggódni, hogy valami baja eshetett, de örömmel láttam legutóbbi levelét, így tudom, hogy minden rendben.
Elolvastam művét, pontosabban megcsodáltuk! Igazi színes, szagos és kifejezetten eredeti vers. Jól kiérződik belőle az leheletnyi hedonizmus, ami arra is következtetni engedne, hogy talán prostituáltakkal találkozhatott a lírai én, de ez csak egy személyes észrevétel. Lehet, félreértelmezem, de hihetetlen pontossággal ragadta meg egy lecsúszott ember érzéseit és szagait. Pompás műalkotás lett. Remélem, sok hasonló alkotást készít még!
Viszont úgy érzem ez nem működne nyomtatásban.
Üdvözlettel:
Kiss Tifán
szerkesztő