A fájdalom kálváriáján szótagokra hullik a lélek,
zörgő mássalhangzók közé lágy magánhangzót
ígér és verssorral kecsegteti az árva gondolatot.
Mint becézés nélkül maradt gyermek szenvedsz,
mire rájössz, már senkinek nem akarsz semmit
bizonyítani. Többször elesel, aztán csak állsz,
homlokodon gyászok jelével, szíveden mégis
kibomlik a közöny elleni kiáltvány. Látod a zászlót
magasan lobogni a gyűlölködők kezében. A táj
fölött döbbent szobrok virrasztanak. Társtalan
madár árnyéka csúszkál a jégen. Utcalámpa fénye
szeleteli az aszfaltot. Az éjszaka dühödten akasztja
a fekete filc-égre a holdat. Elolvadnak a hazavezető
nyomok. Roppant hídként ívelsz Isten komor szakadéka
fölött. Nyugodtan átgyalogolnak rajtad a hétköznapok.
©Gősi Ferenc fotográfiája
Megtisztelő és örömteli a találkozás a kedvelt és tisztelt költővel, akit szerencsére, személyesen is ismerhetünk.
Megtisztelő és örömteli a költő és a fotós találkozása itt is…