Kégl Ildikó: A repülés esztétikuma
(F. T. – nek)
Ha máshová, ha nem tehozzád
indulnék, mégis, akkor is.
Mert lábaimat már szárnyaim
viszik, és mióta megtanítottál,
nemcsak tudok, de merek is repülni.
Alattam nyírfa ága-boga, múltam
hajladozik, nem félek elhagyni;
ha délen vagy, délre költözöm,
nem félek a távolságtól, s tán
a közelségtől sem, magamtól sem,
ha itt vagy. Nem félek, hogy
elolvadnak szárnyaim, ha túl
magasra merészkedem, legfeljebb
magasabbra rajzolom a Napot,
s szerelmünkből röptöm ívével
a világ repedéseibe fényt csurgatok.
(Hitel, XXXVII. évfolyam, 2024. június)
Filip Tamás: A te néped
(K.I.-nek)
Olykor vihar vagy,
máskor szelíd eső.
De mindig elázom tőled.
Vizes lesz ruhám, arcom, kezem.
Pár cseppbe is belefulladnék,
ha nem lennél mentőöv is egyben.
Zápor ezüstje a nevetésed.
Szórd közém, egyszemélyes
néped én vagyok.
Ne csodáld, hogy akkor is
simogatlak, amikor alszom.
Amikor nem vagy itt,
párnádat szóra bírom:
mesélje el vörös hajadnak titkait.
(Helikon, XXXV. évfolyam, 2024, július, 14. szám)
Kégl Ildikó (1976) író, újságíró, esszéista, irodalomszervező. Legutóbbi kötete: Mint Jairus lánya / Like Jairus’ Daughter (AB-Art Kiadó, 2024).
Filip Tamás (Budapest, 1960. július 13. –) József Attila- és Budapestért-díjas magyar költő, szerkesztő, a Magyar Írószövetség választmányának tagja.
A két alkotó boldog házasságban él egymással.
©Bornai Tibor: Méz-sárga csend