– ízelítő egy készülő regényből –
A kukoricamálé édes, meleg illata jutott eszébe és csak futott, futott a táblában, csenevész karjait kitárva, azzal sem törődve, hogy az éles levelek felsértik a bőrét. A nyári nap késő délutánja meleg fuvallatokkal lengte be a gácsháti határt. A kukorica embermagasan hajladozott, sötét haja tövében izzadságcseppek csúsztak a nyaka felé, s rátapadt a hulló porzó. Megállt és lihegve előrehajolt, tenyerét térde fölött támasztva. A szél mit sem enyhített a forróságon, csak felkavarta a sülő levegőt. Meztelen lábaszárán, karjain égtek a kukoricalevél pengeéles suhintásától keletkezett vörös csíkok. Megviszem a hírt apukának, a kukorica rendben nő – azzal lehajolt és ujjait belemélyesztette a földbe, hogy lássa milyen nedves. Leseperte tenyeréről a langyos földet és a kezét önkéntelenül a nadrágjába törölte. A következő pillanatban már szerette volna visszacsinálni a mozdulatot, de nem lehetett. Anyuka mérges lesz rám – villant be az érzés. Úgy döntött, elindul a Büngösd felé, hogy a vízben megszabaduljon az égető érzéstől, és talán a nadrágját is megpróbálja kimosni.
Sosem volt még itt egyedül, de nem félt a víztől, hiszen tudta, hogy nem mély. Ahogy volt, nadrágostul belegyalogolt a kellemesen meleg vízbe. Látta, hogy jobbra, nem túl távol két férfi horgászik. A Büngösd a meglepetések vize, ha nem ismered, mondta az apja mindig. A horgászok azonban tudták, hol tanyáznak csukák, szeretik a jó, gödrös-nádas részeket. De annyira mégsem lehettek nagy horgászok, ha nem tudták, hogy a csuka ebben a forróságban nem kap, majd talán este.
Amint a víz a sebeihez ért, a kellemetlen érzés először felerősödött, majd lassan szűnni kezdett. Nem tudni, honnan jött az ötlet, hogy a túlparton szálljon ki a csatornából, de elindult, ugrándozva és csapkodva a vizet. A horgászok összeráncoltak a homlokukat, hogy ez a nyavalyás kölyök mekkora zajt csap, elijeszti a halakat, de nem szóltak, látták, hogy kifelé igyekszik a vízből. És a hangot sem hallották. „Anyuka mérges lesz, nem kapsz vacsorát.” Alábbhagyott a csapkodás és a víz egyszerre összezárult a feje fölött. A hirtelen túl nagy csöndre felfigyelt a két ember és a part mentén rohanni kezdtek, majd a vízbe vetették magukat. „Jó az a kukorica, térdepelhetsz rajta, még a szíj is előkerülhet.” És érezte, hogy elengedi magát, nem kapálózik, csak guggol a víz mélyén. Hirtelen rántást érzett, ahogy valaki megragadja és a fejét a víz fölé emeli. Azonnal hatalmas levegőt próbált venni, de fuldokló köhögés rázta. A két horgász szünet nélkül kiabált idegességében, de ő csak tovább köhögött. Magánál volt, de a tekintete üvegesen meredt előre, mint aki nem is látja őket. „Úgyis visszajössz, az enyém vagy.” Lassan abbamaradt a köhögés, szemét a magasabb férfi felé fordította. Eszmélni kezdett, hogy mi történt, és akkor egész testében feltartóztathatatlanul remegni kezdett. A magas és egyben idősebb férfi a karjába vette a vézna fiúcskát, és intett a kisebbiknek, hogy gyorsan szedje a cókmókjukat, a gyereket haza kell vinni.