Egy fekete rigó torkában
A napon, amikor egy fekete
rigó torkában ébredtem,
az ereimben éreztem a változást,
hegyi patakban viháncoló pisztrángok
jutottak eszembe, tarkóm dzsesszesen
lüktetett, homlokomon pergett
egy kicsi dobverő, emlékeztetett
rád.
A napon, amikor egy fekete
rigó torkában ébredtem,
lefotóztam a bal lábfejem,
akkora, mint egy megkelt
tészta, elküldtem messengeren,
képtelenség elindulnom, ha
átjössz, ez vár rád.
A napon, amikor egy fekete
rigó torkában ébredtem,
magam elé idéztem az útvonalat
az egyik nyárfánkig, nem mintha
a mienk lenne, mégis kibéreltünk
alatta néhány pillanatot, egymás
hajából szedtük a vattát, hallgattuk,
hogy a relatív csendben, mint
boldog halak, ficánkolnak a szívek.
A napon, amikor egy fekete
rigó torkában ébredtem, dallammá
vált a kulcs a zárban, a tavaszi kabát
suhogása, ahogy testedről a fogasra
kerül, ahogy zörgött a mirelit
borsó, ahogy kimondtad, szegény,
ahogy felszisszentem, ahogy
a duzzanathoz ért a fagyos zacskó.
A napon, amikor egy fekete
rigó torkában ébredtem,
észrevettem valami fehéret
a hajadban, de nem nyárfavatta
volt, mint egy kiradírozott emlék,
bámultam a foltot, mint a csend,
a rigó két szerelmi vallomása között,
hallgattam, ahogy őszülsz, a napon,
amikor egy fekete rigó torkában
ébredtem, nem hallottam már
semmi mást.
Pastorale
Csontok elágazása a zsírpárna alatt,
megdermed a tenyér a pihés vállon,
megdermed vetkőztetés közben,
megdermed és felismeri a saját félelmét,
ijedt madár az eget karmoló ágakon,
a ragadozó fókuszában és a karmok közében,
ha a szívet felhangosítaná valami,
befogott füllel menekülne a város,
ketten fognak eltévedni a széttépett,
újraragasztott térképen, a fényes ragasztócsíkok,
és a perforációtól alig elváló utak között,
ketten fognak beleveszni a fonódásba,
de a ruha pántja még a helyén, alatta a járatlan út,
és az ujjbegyek, sőt az egész tenyér belekövül a pillanatba,
ahogy a váll is, ez a gömbölyű gomb, késleltet, kívánja a hosszú záridőt,
nem sürgeti az elmozdulást addig semmi,
amíg a két szív markában a két test megszorul,
amíg még nem egymáshoz csapkodott kovakövek,
aztán a szikra lobbanásakor már senki sem látja,
hogyan robban szét a madárraj, mi ez a hirtelen támadt
üresség a tenyér lombján belül, mi ez az üveges nyugalom.
Ijjas Tamás szerzői oldala: https://www.facebook.com/ijjas.tamas.oldala
©Hemm Lilianna alkotása