naplóolvasás
titkaid féltve őrzött füzeteidben
lassan sorba mind kitárulnak előttem
az ajtókat óvatosan nyitogatom
túl már a hetediken visszafordítom
a lapokat ezek mind misztikus ajtók
a múlt szorongató férfi-magányára
nyílnak sosem tudva meg tán jobb lett volna
egyszer önként magadtól tárod ki őket
lapjaid meg kell szoknom nem siethetek
Szálszakadás
Öledbe raktam múltam darabjait,
volt hitek tárgyi bizonyítékait,
valaha mindet oly fontosnak hittem,
…és felesleges porfogó lett minden…
A terítőket összehajtom,
nem keresem – így nem találom –
a régi mintát, nincs kötődés,
pótcselekvés volt minden öltés,
míg az időbe szúrtam tűmet,
majd elfeledve a betűket…
s az öltésekbe beragadva
álhiteket varrtam magamra.
Hull, pereg az idő, év évet színez,
tűbe fűz, test-lélek-fonalként hímez
velünk, nélkülünk, néha szálszakadás,
bomlik a volt, a múlt, a sohase-más…
©Kovács Emil Lajos grafikája
Köszönöm a megjelenést, minden szerzőtársamnak gratulálok
Köszönöm a megjelenést, szerzőtársaimnak gratulálok.