FÉNYLŐN A SÖTÉTSÉGEN ÁT Eukleidész szerint „a pont olyan valami, aminek nincs része.” – gondoljunk erre, ha fel akarjuk ismerni valódi természetünket, mert a tudat tiszta és nincsenek megkülönböztető tulajdonságai, költőibb nyelven; csak haladj a térben, mindenről megfeledkezve, fénylőn a sötétségen át, a nádvirágok fehérsége kötöttségek nélkül tűnik elő… Tovább…
Megint ősz Csupasz ágak, meggörbült öreg ujjak kapaszkodnak egymásba, a szén-varjak sötétséget írnak a szárnyaikkal az ásító utak fölé, didergő jegenyéket sorakoztat a jeges szél, a napok szennyesét eső mossa, az árnyékok fák között lopakodnak, a felhőkig száll keserű sóhajjal a süvítő októberi szél, letört ág, mint gyászos dob hangjaTovább…
Mínuszokban mit csinál az utcán a sok merész hajléktalan? Heverészget tetves cuccán és egyik se boldogtalan. Heverésznek, s ha úgy van kedvük, vicces pózban meg is fagynak, végrendeletet se hagynak, pedig volna erre igény, örökölhetne ezt-azt az ország, épp alkalmas rá e fagyos idény, ők meg a jó meleg mennyországTovább…
Igen, már a lépcsőfokok. Tehát közeledem. Egyenletes iramban fogynak előttem, fölöttem: szállít a mozgólépcső, beteljesíti az időt. Könnyedén múlnak a méterek itt, e tágas vájatban, a föld alatt. Máris periszkópon leshetem közeljövőm. Ki kell bukkanni. Fel a búvárral. Hív a felszín, mely az alkalmat megadja: egyszer, és ki ne tudná,Tovább…
Bárdos László nyersfordítása nyomán Egy novemberi délután nézelődsz egy pizzéria teraszán. Rögtön átjár a hideg, vénülő csontodig hatol a rideg meglepődés; milyen kevés a vendég. Magával ragad az a gondolat; dervis körül a szél port kavargat, dervis port, por dervist. Amott egy nő üldögél, olvas, lapoz, könyvét épp hogyTovább…
egyetlen érthető szót: neved suttogja az éjszaka. visszhangjában az elmúlás dallama, kiterjedt esőkben kimerült hangszer nyafog. engedd szabadon tenyered fészkéből a bizalom sebesült madarát. ne lépd át búcsúnk egyezményes határvonalát. ne kérdezd, hogy vagyok. kíváncsiságod búvárharangja alatt nem tudom felemelni kezem, hogy elsimítsam homlokodról a kétség hajszálait. már nem emlékszemTovább…
Ha véget ér majd a földi lét ha napod órád sem marad a pillanat is elvetél emlék leszel csak tűnt kacat (hát ezért ne gyűjts unt tárgyakat) porrá válsz velük a föld alatt Végül már senki sem sirat csak közhelyeket mondanak: megboldogult… fölötte gaz… a neve kódolt számadat… Ha valamitTovább…
Egyszer régen egy szerelmes lány és egy szerelmes fiú, bár inkább nő és férfi kisgyerekkel a másik gyerek a nő hasában, menekültek a családi viszály s a felhőbe burkolt jövő elől a bizonytalanságba. A férfi tanulni vágyott, az asszony teremteni otthont mi sajátjuk. Gondolták, talán a füstös vonat nem hozzaTovább…
1. Almafa Otthon vagyok, azt álmodom, körém gyűlve barát, rokon, nem látom őket csak tudom, hogy ott vannak, az ismerős tárgyak meg olyanról faggatnak, hogy az ujjnyomomat őrizzék-e még. Nem tudok felelni, nincs módom az illemre, talán majd máskor válaszolok mindenre. Itt majdnem felébredtem, de a fáradtság visszarántott vagy talánTovább…
Nem jut eszembe az út hazafelé. Meghallgatnám a szívem, de nincs fül a mellkasomban. Egyformán nyúlik minden járda az este száraz tenyerén. Az utcák nevei, csontfehér táblák a fáradtság dermedt csarnokában. Kezedben vagyok, mióta felvettél és utazok az éjszakai város ütőerén. Lüktető házak, vérző ciprusok között, a kezdet magját keresniTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.