Ott, a szomszédban, ott lakik az Isten. Abban a házban, az ötödiken. Valami baj lehet vele, szerintem, mert mostanság már csak ritkán üzen. Kis lábaskában kapja az ebédet, a főzelékből többnyire marad, mondják, nem örül a napi kenyérnek, a lakótársnak járó fejadag. Úgy tudni, hogy rég elutasít mindent. Valamire vár,Tovább…
Azt élem, amiből vagyok. Kiméri egymást fény és feketeség. Nem tudom, a vállamra tett kéz ugyanazé-e, aki egykor megszólított. Csak türelem. Lassan kiegészülök. Az idő rám rajzol, színez, átsatíroz; mást nem fejez ki, mindig önmagát. Tisztulni a csendig. Már készülök. Szembenézni és elrejtőzni újra. Igazságosnak lenni a múlthoz. Vadrózsa fonTovább…
Összekócolt évszakok közt elodázott életekben napszúrásos holdkórosként topogsz egy járókeretben, múltjaidból felöklendvén kásás éjszakák alól álmodatlan álmok érnek megfejtetlenül utol, Elfeledett teraszokon régi labdapattogás kardiogramjába rajzolt alvajáró hasonmás, majdnem emlékszel ki voltál, nyelveden van már neve, hínárba nyújtóz a lábad, nincs az éjnek feneke, széllapozta albumoknak vízfoltos rézkarcai ottfeledett kézfejedenTovább…
Tanár vagyok, ha érdekel, a jókedvem mégsem hagy el, mert hallgat rám az ifjúság, és szíve ép, az esze vág, s hogy mi a titkom? Sohase tiprom, sohase gyötröm, bár van, amit most kell orrára kötnöm – a titkom semmi-semmi más: a kíváncsiság! Kíváncsi rám a sok gyerek, és énnekemTovább…
„Egyszer szóba hozta a tornásznőnek a nagyherceg kiváltságait.” (K. P.: Valaki feljegyzéseiből) Hogy a költő tornára jár, komédia, magyar költő ne terpesszen, legyen beteg, haljon hamar, ne gondoljon csigolyákkal, inakkal, porcokkal, tulajdon testét balzsamozza a költészet zsíros humuszával, regéljen róla, rossz, de percig se akarja, jobb legyen, ne fosszaTovább…
Olyan sűrű a növényzet, hogy az itt élő állatok még sosem látták az eget, és négykézláb tudsz közlekedni csak, mint a gyerekek. Halkan próbálsz közeledni, nehogy felébreszd az állatokat, mintha a szüleid lennének, akik nem értik, miért jöttél ilyen későn haza az első napján a teremtésednek. Lefekszel a földre. EgyreTovább…
Falevél Fázó falevél zizegve hull a mélybe – bogártakaró * Széttárt ujjai megsimogatják arcod – platánfalevél * Hófehér gyertyák zöld gyertyatartója vagy – gesztenyelevél * Lángban álló fa rajt sok-sok parányi tűz – kis juharlevél * Ezer szempár néz minden ágról rám tekint – szilvafalevél * Mintha üdezöld esőcseppekTovább…
Senki se tudja, mióta aszfaltoznak itt ezek a lapátkezű, szőrös munkások. Szép nagy út lesz ebből, csak ezt hajtogatják folyton, szilvapálinkát isznak és erős cigarettát szívnak hozzá, és ebédszünetben húst esznek, nem kecske vagyunk mi, mondják a lapátkezű, szőrös munkások, és nevetnek, mert olyanok ezek, mint akik még nem láttakTovább…
Julien Greennek ha már elzúgtak, eldörögtek s glükóz savukat földre engedik s a tűzvészből csak sistergés marad a roppant pára, melynek hócsuszamlásos súlya van ráül a romra, s üszkös házvázakról lomhán lefordul, mikor a füstölgő gerenda hamuba zuhan ha majd az őrjöngő rikácsolás fényárban megreked, és túlfut rajta, mint perzseltTovább…
Szolgák voltak, ma királyok. Szabadok, rendíthetetlenek. Lemondani néhány dologról maga a fájdalom. De egyetlen perc alatt elveszíteni mindent? A zuhanás jéghideg gyönyörűsége. Száguldasz mélyebbre… és egyre mélyebbre… A szád tele földdel, kezed-lábad hideg és merev. És a szív? Talán nem is bír el ekkora gyönyörűséget. Tovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.