Mindig sietsz, most megállsz, az ég a tengerbe csorog. Színét veszíti e táj, lelkedhez simul, ápolod. Könnyű hullámok felett játszik az alkony kék vize. Csendesen imát lehel minden mi él és van hite. A vers forrása: A Szerző Fotó: Szesztai Zsuzsa portréja / Csernus Ági fotográfiája SZESZTA ZSUZSATovább…
a beoltott fa képe sokszor kúszik elő ahogy a szilva és a körte együtt himbálóznak a koraőszben még nincs hideg még nem csíp a dér még van cukrozott napfény látom mert kicsi vagyok a fa alatt állok fel kell néznem hogy lássam mindezt hogy lássam ami jó mind fölöttem vanTovább…
(Nádasdy Ádámra emlékezve) Hol van a tároló, ahová a tudás bekerül a halál után? Hol van az a tér, ahol a gondolatok tovább keringenek? A gyűjtött tapasztalat felcímkézett fiókokban vagy egy felhőben piheg? Nem megy többé víz a fülbe, szálka a köröm alá, a fésűben a hajszálak nem tartoznakTovább…
Hol vagytok, régi idők asszonyai? Ti, akik vaspántként öleltétek át a földet, gyenge hangotokkal bölcsődalt szőttetek, morzsoltátok a holnap kenyerét? Keltetek, ástatok, temettetek. Barázdált homlokotokon évről évre járt az eke. Kezetek nyomán éledt a föld. Sóhajotok fodrokba simult, könnyeitek vasalt ingekbe száradtak. Hány véres kést, hány fel nem sírt magzatotTovább…
(Petri György – Mosoly című verse nyomán) A Nyitott Műhely falára is felírtad, ott olvastam először. Nem mertem végig, hátha figyelsz. Aztán itthon az Összesben be is könyvjelzőztem. Az első két sort fogaim között tartottam, ahogyan te a cigit, azon a fekete-fehér fotón. Letaglózott. Nem sokkal vagyok fiatalabb, mintTovább…
Bálintnak tudom, mindig zavart, hogy pislogok, amikor fényképeznek, mert vakít a fény és a feltétlen reflexek, sose hittél a véletlenben, pedig maga vagyok az öntudatlan szélvihar, ami anélkül tépi ki a fákat, hogy egy pillanatra eszébe jutna, az útjában állnak, te vagy a szilárd talaj a lábam alatt, sTovább…
Válaszféle Petőcz András: Vissza az égbe című színpadi monológjára (A szereplő kezdetben nincs jelen. A színpad egyetlen sarkában sem. Nem ül és nem áll. Csak a hangját halljuk.) Nem vezet lépcső a hegyre. Semmiféle lépcső. Sem elképzelt, sem korhadt. Egyszerűen nincs lépcső. Lépcső tökéletes tagadásban. Bizonyos, hogy elporladni semTovább…
Az otthon az, ahol besüt a nap, szép tiszta fal és langyos bútorok, az ablakon túl ágak hajlanak, ahol a zene fényesen forog. Az otthon: ahol dolgozni lehet, ahol írás és gyermek születik, hol tea fő, és a kenyér meleg, és álmodni és ébredni segít. Az otthon az, hol könyvTovább…
Télen a fák közt Vágytam a nyárra, aztán a nyár nem hozott szabadságot. Vicsorgó vérszomj és csöppnyi bosszú ketrece volt. Kivergődtem belőle, azt hittem: felhőkig ugrom közben. De csak a nyár múlt el, otthon sirattam. Tompán nyomult a tél belém, velem összevegyült, hidegen elvett minden ígéretet: szerelmet, napot, eget. VégülTovább…
Hó-álmaim És hó esett a tiszta víztükörre, a pelyheket nagy hullám kapta ölbe, és vízzé vált a hó ott mindörökre. Nem volt remény, hogy a hó megmaradjon nem volt fehér a táj, csupán a parton, a víz szinén fehérlőn nem maradt nyom. Ha jéggé fagysz, a rádhullt drága pelyhek nemTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.