Hol vagytok, régi idők asszonyai?
Ti, akik vaspántként öleltétek át a földet,
gyenge hangotokkal
bölcsődalt szőttetek,
morzsoltátok a holnap kenyerét?
Keltetek, ástatok, temettetek.
Barázdált homlokotokon
évről évre járt az eke.
Kezetek nyomán éledt a föld.
Sóhajotok fodrokba simult,
könnyeitek vasalt ingekbe száradtak.
Hány véres kést,
hány fel nem sírt magzatot
rejtettetek erdők ölébe?
Hány szeretetlen éjszaka
gyűrte ronggyá szoknyátokat?
Hány igazságotokat hordta el a szél?
Hol vagytok, régi idők asszonyai?
Nélkületek árván hallgat a kert.
Mosolyotokban piskóták keltek,
vigyázó szemetekben
hűlni nem mert húsleves.
Öletekben nyugodott a ház,
lázat csillapítottatok,
álmot hoztatok.
Reszkető kezetekben
csönddé szelídült a félelem.
Vállatokon a világ megpihent.
Büszkén hordjuk neveitek,
vonásaitokba unokáitok öltöznek.
Ládányi ruhákból,
sárgult receptkönyből,
véget nem érő mesékből szóltok hozzánk.
Ott ültök az esti imában,
örökölt lepedők ráncában.
Ti vagytok hajlékunk árnyas csöndje,
kenyérhéj roppanása a vágódeszkán.
Bennetek kezdődött minden,
és ahogy a folyók nem felejtik a forrást,
ahogy a föld emlékszik az esőre,
úgy őrzünk titeket.
A vers forrása a Szerző.
Fotó: Filotás Karina portréja / A Szerző Facebook-oldaláról
FILOTÁS KARINA a Litera-Túra Művészeti Magazin egyik olvasószerkesztője, 1997-ben született Székesfehérváron. A Budapesti Gazdasági Egyetemen végzett mint turisztikai közgazdász. Részt vett a Fejér Megyei Hírlap Séta programjában, melynek végén el is nyerte az Év Diákújságírójának járó Aranytollat. Jelenleg első kötetén dolgozik. Eddig nyolc nyomtatott antológiában jelentek meg írásai, több folyóiratban és internetes portálon (Népszava, Fejér Megyei Hírlap, Irodalmi Jelen, Apokrif, Újnautilus, Műút, Parnasszus) is publikált.