„S ekkor Ő, fény-lován, árvízként zuhanva hasított az égből a végső futamra! Sebet már nem szerzett, égetett pallosa, tisztított, s pusztított száz jóslat harcosa!” Megkérdem: „Jó lesz így?” Soraim fürkészi. Borúsan rábólint, buszjegyét gyűrkészi. Lemondón int: „Tovább!”, s leül a padomra, hajából kétezer év porlik karomra. „Nem fénylett már továbbTovább…
létezik egy hely a szavakon túl – hol a fényünk összeér * mára hiányod részemmé vált egészen így vagyok teljes * titkos ajtóim mind kinyitottam neked meztelen vagyok * mint hullócsillag úgy érzem ellobbanok két világ között * egymásnak adjuk nem másoktól vesszük el lopott perceink * zöld levélháton katicabogárTovább…
Illúzió Arcod lobogó brokátmező. Mélytengeri árok a szemedben. Mosolyod méregben oldott kép; könnyű és szép, s mint harcoló egység, végletekig kegyetlen. Csarnokvizedben merülök – maroknyi vászon a mélykék tóban. Halaiddal úszom, hártyás szárnyak, s fátylad mögött rejtőzködve a pompás illúzióban. * Arctalan amit leírok, meghatároz, pedig én határozottan nem vagyokTovább…
Úgy érzem, nem megy, nem tudok több halottal megbirkózni, ahogy eltűnnek, kikopnak, elveszítem őket, életem eddigi szereplőit, színtereit. Változik minden, nem szeretném, állandó helyszínt, díszleteket és szereplőket szerettem volna. Felfal a halál. Már alig érek el az élethez. *Első közlésTovább…
Bűnök mocska testem szennyezi a képzelet mégis örömöt ad – kóbor szomjam sírva kergeti Platón szellemét mely befogad kifosztott lelkem még élni akar rabszolgád vagyok – napos titok pár száz év fohásza mégis betakar mert nincs tömjéned csak balzsamod vászonra festem a jövőképem vitorláznak a rothadó rímek verseimért megtámad aTovább…
Visszafelé pörgetem filmemet, kattog a vetítőgép, hátrál előlem minden, aki megölelt már szedi lábát, felém fordulva távolodik, a mosoly eltűnik róla, messze kerülve még néz, aztán észre se vesz, miközben háttal haladva is ügyesen kerülgeti azokat, kiket nem is láthat. Villódzó filmkockák libbentik tovább a képeket. Emlék lesz, ami éppTovább…
Ha esik fentről jön, ha repül, lehet madár, a szeretet az jól esik, ha belém rúgsz, az fáj. Ne beszélj mellé, ha igazat mondod, amit Isten tett, azt te meg nem oldod. Építhetsz várat, jégből, légből, mások verejtékéből, király ettől nem leszel, amit főzöl, azt eszel. Kevesen tudják, de sokanTovább…
– Villon-átirat Irénnek – Tudom, mi a magányos éj, Tudom, a bor milyen altató, Tudom, kín lesz a felkelés, Tudom, a tükröm lesz vallatóm, Tudom a bevetetlen ágyat, Tudom a nyitott palackot, Tudom, hogy este újra vár majd, Csak azt nem tudom, ki vagyok. Tudom, mi az a láb-büdös, Tudom,Tovább…
Kificamodott térben, időszilánkok között lebegő hídon tévelyeg a múlt, szobáról szobára jár halk könyörgéssel. Pislákoló fényben kitörni készül a jelen egy emlék lakatolta kalitka ajtaján, apró remény-madárkák hiába repkednek, bódultan koppannak a semmi ablakán, fantáziált árnyékfalon lángoló kérdőjelek, belül egyre ingerültebben dobol a vér, az értelem dac-vitorlába kapaszkodik, míg rém-Tovább…
vigasztalan eső öblíti le szemedről álmod retinádon leképződik a fénytelen hajnal íriszedben él a tenger zöldje de a napod felkavarja majd mélyéről a szürke iszapot pupillád fénytelen terekre tágul szűkül mikor a fény a sarkon ráhull nézel de vakít amit látsz egyetlen vigaszod hogy ez a reggel eltakarja benned aTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.