vigasztalan eső öblíti le szemedről álmod
retinádon leképződik a fénytelen hajnal
íriszedben él a tenger zöldje
de a napod felkavarja majd
mélyéről a szürke iszapot
pupillád fénytelen terekre tágul
szűkül mikor a fény a sarkon ráhull
nézel de vakít amit látsz
egyetlen vigaszod
hogy ez a reggel eltakarja benned
a huszonnégy órás napot
mert a vakfoltra eső fénysugarat nem látod
nem látod
nem látod
*Első közlés