Százszor leírt s áthúzott verssorok,
félig megírt levél, félig igaz szavak.
Az igazán fontos mindig elmarad,
s amit sosem hittem: mégiscsak megkopott
a belső tükör bennem, s most, mint a vak,
szólítanám nevükön a hajnalok
színeit hiába, inkább hallgatok,
s őrizném, ami még megmaradt.
Vagy csak köd van? Hisz a part még gőzöl
az épp elállt mérgezett esőtől,
s holnap újra szikrázik a tavon
a mindig szélben felkelő Nap! Százszor
újrateremtem hitből s hiányból
a tükröt, melyben láthatlak Csillagom!
©Szendrei Judit bélyegművész alkotása