de nem így lett
már a szájában szétestek
a szavak. semmitmondó
betűkként hulltak vissza
a zavart homályba,
a nyelv hátsó ízlelőbimbóit
érintve, ahol a keserűség
fintora tovább csócsálta
a terméketlen foszlány
gondolatot, mely majdnem
megfogant és szárnyra kapott
s talán fényes utat járhatott
volna be további nagyszerű
eszmék táptalajául szolgálva.
de nem így lett.
azonosulás
a szél erős. a fa nem fél.
szilárd akarata nem bénul.
azonosul a széllel. én félek.
néha a szellő is megingat.
pedig nincs különbség
köztem és a fa között.
csak a félelem.
titok
lenge fák izzanak
a ködös homályban.
begőzölt szántók
rohannak messze.
róka suhan nesztelen.
az ősz zsigerekbe ivódik,
a túlélés ösztöne
szétfolyik az erekben.
lassú pillantás ül a tájon.
mélyet sóhajt az isten,
elaludni nem mer.
néz a semmibe meredten.
az elmúlást féli,
vagy valami mást,
nem tudni.
titok lappang mindenben.