Így a negyven éven túl
– akarva, akaratlan –
mindenre felkészülvén:
csak magamra maradtam.
A mások végignézett
vacogó kínja után
én is várhatom már egy
koszos ambulancián
a tán sejtelmes nézést,
további kivizsgálást,
a mindig-csillapítva
is feltörő-pangó lázt.
Mert mind elszólíttatunk:
fontos itt ez a világ.
És mert nem lehet el nem
követni ezt a hibát.