küzdöttünk roppant mód,
ám dacolva velem ellenállt,
ha én óvtam féltve mint egy gyermeket,
válaszul hervadozva sorvadt,
s kaján vigyorral tördelte a szívemet;
megkeserítette minden percemet,
hiába figyeltem rá,
kókadozó leveleivel tüntetően térdepelt,
„Nem vigyáztál rám” – pillogta,
s titkát híven őrizve, engem csak elviselt;
mióta nem anyával ünnepelt,
a kis ciklámen nem pimaszkodik senkivel,
ablakomból bájos szirmokkal kifelé integet,
csöndes órákban is gyógyír,
ha mord telek orcájára ecsetelheti a színeket;
anyám virága
az én virágom, már nem kételkedem,
dermedt bánatomról hamarabb olvad a jég,
Édesanyám dédelget így,
mikor egyre szebb tavaszt vetít rám a messzeség.
©Kovács Emil Lajos: Nyári csokor
Megérintő, szép…