Szobámban ülök, béke, nyugalom,
és tavasz van, míg egy napon
szembesülök a tényekkel, hogy tőlem
néhány száz kilométerre, egy pontosan
olyan panelházat bombáznak éppen,
mint amilyennek a hetedik emeletén
én élek. Lángcsóva csap ki a konyha
ablakán, egész emeletek omlanak le,
vér, pusztulás, és halál képe ömlik elém
a monitorról. Megbabonáz, félelemmel
tölt el a látvány. Hogyan lehetett képes
minderre az ember, a XXI. században?
Az orosz csapatok, mint az apokalipszis
lovasai, úgy zúdulnak rá Ukrajna földjére.
Nyomukban halál, vér, és pusztulás.
Szobámban ülök, de már nem béke, és
nyugalom, ami körbe vesz, hanem a
rettenet. Békéért imádkozom, ám lelkem
mélyén érzem, míg háború lesz, magamban
békét már nem lelek. Hiába van tavasz.
©Kovács Emil Lajos: Templomablak (Szabadka)