küzdöttünk roppant mód, ám dacolva velem ellenállt, ha én óvtam féltve mint egy gyermeket, válaszul hervadozva sorvadt, s kaján vigyorral tördelte a szívemet; megkeserítette minden percemet, hiába figyeltem rá, kókadozó leveleivel tüntetően térdepelt, „Nem vigyáztál rám” – pillogta, s titkát híven őrizve, engem csak elviselt; mióta nem anyával ünnepelt, aTovább…
Sokáig úgy gondoltam, nem nagy dolog a halál. Voltunk, elmegyünk, ennyi. Naponta lehet halott macskákat látni az út szélén, pusztulnak a csirkék a hátsó udvarban és mégsem történik semmi. Persze azzal is tisztában voltam, hogy emberek is meghalnak, mert hiába hat-hét éves az ember, észreveszi, ha valaki eltűnik az életéből.Tovább…
Kábé húsz perce állhatok itt. Háttal, a meztelen bőrömmel felmelegített csempének támaszkodva. Törölközőbe csavart hajjal, bugyiban, műanyag papucsban. A véres fogkrémhab a mosdókagylóra és a szám sarkába száradt. Hezitálok. Eltüntessem ezt a rohadt tükröt, mire megjön anyám? Legutóbb, amikor nálunk járt, képes volt fél napig nem szólni hozzám. Miatta. TegnapTovább…
Nem volt kényelmes, ringó hintaszéked, a nyikorgó, vén kerti pad volt nyár-esti menedéked. Oda rejtőztél a csendbe hallgatózni, közel a templom hívó harangjához, hogy időben indulj az esti imához. A szürkületben most halk árnyék oson, megsimítva a virágzó fákat. Látom még, ahogy kezedet imára zárod, de csöndes szavadra hiába várok;Tovább…
Hajnalban harmatban lépdel az én tündérléptű szép Anyám Lába nyomát mielőtt újra felágaskodnának sóhajtva őrzik alázattal meghajló füvek Én még éjnyállal a számban visszaszenderülök belészelídülök a langyos ágyba az istentiszteletre készülődés hangulatába Ma Úrvacsora is lesz szól felém halkan de már sietve viszik léptei Én látom ahogy átszellemült arccal aTovább…
1. Az évek rakják egyre bugyrát, nem gyűjtött magának soha, a gondok most is földre húzzák, cipeli, s nem kérdi – hova? Ti csillagok, az anyám jussát őrizzétek, hisz kész csoda, hogy békén járt a földi buckák között, bár födte út pora. De olyan szegény soha nem volt, hogy valamicskétTovább…
Anyám emlékére nincsenek szavak. Sóhajjá válik, kimondatlan marad minden dal, ima, áhítat. Megreked a könny, ahogy a pillanat, mely elringatta, már semerre nem halad: áll az idő azóta a dermedt ég alatt. Anyám emlékére nincsenek szavak, de mindörökkön a szívemben marad – mint rejtőztem egykor én óvó szíve alatt. AnyámTovább…
A családomban senki nem tehet semmiről. Mindenki istenvezérelte báb. A felelősség fölhalmozódik, recesszív allélon öröklődik, így lappang a nemzedékek között. Hat nemzedék óta bennem jött ki először. Az én bűnöm, hogy a nagyapám fölrobbantott egy orosz tankot, hogy abban a tankban akkor két orosz ült, a két orosz részeg voltTovább…
Istenem, bár én nem hiszek tebenned, nélküled,lásd, mégis árva vagyok, mert a bűnben is általad teremtett. Jóságodért én feltételt szabok, miközben meghallgatásért esengek, Tudom, te magad alkotod a rendet, mit nem látunk át mi ,lelki vakok, szívedbe mégis nyissál ablakot, mert belefulladunk mind-mind a szennybe, amelynek habjait felgyúlni hagyod, fogaddTovább…
Hajnalban harmatban lépdel az én tündérléptű szép Anyám Lába nyomát mielőtt újra felágaskodnának sóhajtva őrzik alázattal meghajló füvek Én még éjnyállal a számban visszaszenderülök belészelídülök a langyos ágyba az istentiszteletre készülődés hangulatába Ma Úrvacsora is lesz szól felém halkan de már sietve viszik léptei Én látom ahogy átszellemült arccal aTovább…