fájdalomfa
a múltban gyökerező fájdalomfa
még mindig lombosodik
nem szárad ki könnyem
még keresem
minden lehetséges között
azt az egyetlen mondatot
ami érvényes rám
még kerekítem a történetem
ne lógjanak ki a szálak
még dolgozom az életemen
nézzen ki valahogy
de egyre több halál van bennem
kevesebb lázadás
a belenyugvás édes gyümölcse
megérett végre a fájdalomfán
hol volt hol nem volt barátság
a hol volt hol nem volt barátság
pozitív érzéseit
a méltatlan befejezés átrántotta
egy negativ tartományba
ahol annyi időt pazaroltunk egymásra
mint egykor a barátság közegében
azután az érzések
semlegessé ülepedtek
mint az inga ha kileng
beáll középre a kiindulási helyzetbe
a barátság nullpontjára értünk
egyenlő távolságra minden eddigi
töredék-érzéstől
sajnálnom kellene
de azok a kutak már kiapadtak
ahonnan kimerhetném azt az érzést
megbocsátás igen
ez annyit jelent
nem gondolok rá haraggal –
sehogyan –
innen vissza nem vezet út
bezártam a kaput
nem akarom emlékét jellemhibákba csomagolni
de ha már eszembe juttatta valaki
utolsó baráti szívesség gyanánt
ha látnám azt mondanám
fordítva van rajtad a kabát
vagy te vagy fordítva a kabátban
fordulj vissza hamar
innen egyáltalán nem látszik a jó oldalad
elrejti aki lehetnél
csak azt mutatja aki vagy
de ha neked így jó – maradj
nem lehet tiszta lappal
nem lehet tiszta lappal indulni minden reggel
bár az álom mindent fehérre mos
de az ébrenlét hozzám adja a tegnapot
zavarral tölti meg az ürességet
szorongásaim ívén bukdácsolok fel-le
belátom ez így nem megy
érzelmeimet belefojtom az értelembe
pontokba szedem a szükséges változásokat
valahogy átlendülök a napon
és nem gondolok rá
hogy lezuhanhatok
©Bors Györgyi festőművész alkotása: Teremtés