„– Kijelentem, hogy véleményem szerint csuda egy ronda idő van odakint!
– Csuda ám! Milyen, de milyen csuda egy idő van odakint!
– Jaj, igaz is, erről jut eszembe! Boldog viharnapot, Bagoly!
– Ugyan, jó ember, hogyan nevezheted a mai időjárási tényezőt viharnak? Nem enyhébb az, mint enyhe tavaszi zefír…”
(A Micimackó c. rajzfilmből, 1977, r. W. Reitherman, J. Lounsbery)
A meteorológiai tavasz első napján vált alázatossá a természet iránt. Addig lebecsülte annak erőit: úgy vélte, felette áll annak. Úgy vélte, az őt körülvevő technológiák, az épített környezet és maga a tény, hogy ő maga is eltávolodott a természettől, megvédi őt a veszélyektől és a szélsőségektől. Megfeledkezett arról, mennyi szépet ad ez a különleges bolygó. A bolygó válaszolt. Küldi a válaszokat szüntelen nekünk, embereknek, akik megfeledkeztünk róla…
– Menjetek már!
– Nyugi van…
– Hát de nem mennek… Zöld a lámpa és nem mennek…
– Szombat van, ráérünk.
– Jó, de éhes vagyok… Menjél már, mire vársz?!
– Tessék, kapsz sütit… Élvezd a tavaszt, olyan kellemes szellő fúj…
– Jó, nem érdekel, csak menjünk már haza.
– Rádió: Ny-ÉNy felől hidegfront érkezik, amely az esti órákra érheti el a Főváros térségét. A szél délutántól megélénkül, később viharossá fokozódik. A nappali hőmér…
– Hé, miért kapcsoltad ki? Hallgattam.
– Össze-vissza beszélnek, ezek a frontok vagy jönnek, vagy nem… De ha így haladunk, csak estére jutunk haza…
Az út menti fák apró, éledező levelei zizegni kezdtek. Jelezték a szél közeledtét. Néhány levélkét el is szakított fájától, de nem történt semmi más említésre méltó. Az időjárás hajlamos hamis biztonságérzetet adni, mielőtt akár percek alatt drasztikus változásokat hoz. Ezúttal sem kellett sokáig várni.
„Micimackó ezen a viharos napon elhatározta, hogy ellátogat a Gondolkozó Sarkocskához. (…) Még szerencse, hogy a gondolkodó sarok szélvédett helyen volt. Micimackó letelepedett, és minden erejét összeszedte, hogy gondoljon valamire.
– Gondolj! Gondolj! Gondolj!
– Hé, te! Csak nincs valami bajod? Talán fáj a fejed?
– Nem… Ami engem illet: gondolkodom…
– Ez komoly? És min?
– Hogy min…? Miért szóltál közbe?! Most elfelejtettem…
– Én a te helyedben azon igyekeznék, hogy minél előbb kereket oldjak!
– Miért…?
– Mert ma viharnap van!
– Viharnap? Jó tudni… Megyek boldog viharnapot kívánni mindenkinek! De először is, a legjobb barátomnak, Malackának…”
– Olyan az idő, mint abban a mesében…
– Milyen mesében?
– Nem jut eszembe… amikor viharnap van.
– Viharnap?
– Aha… Valami erdőben játszódik és állatok vannak benne.
– Micimackó?
– Az!
– Pedig csak tippeltem.
– Azért csak ne túlozz, nem lesz itt akkora vihar.
Alig telt el néhány perc, és kijelentése cáfolatot nyert. Feltámadt a szél, viharfelhők gyülekeztek, esőcseppek kopogtak a szélvédőn. Távol jártak még a biztonságot adó otthontól. Ami közeledni készült, azt a népnyelv úgy nevezi: ítéletidő. És csakugyan: a természet égi bíróságának kalapácsai mennydörgés kíséretében csaptak le…
„(Bagoly egy fa tetejére épített házban él, a fát kidönti a vihar)
– Ami a dolgok állását illeti, véleményem szerint… Micimackó, te csináltad ezt?!
– Nem hinném, Bagoly…”
– Állj meg.
– Miért?
– Csak állj félre.
– Ne már, egy kis vihar nem a világ.
– Légy szíves, állj félre.
Többen is így döntöttek. Egy közeli ház tetején a szélerősség-mérő gyorsan pörgött, egy-egy tetőről már néhány cserép is megadta magát a gravitációs erő hatásának. Az „enyhe tavaszi zefír“ végre egy kicsit kitombolhatta magát – alázattal kell viseltetnünk ezen erők iránt. Az autó sofőrjének, Bagolynak és mindenki másnak konstatálnia kellett, hogy nem tehetnek mást.
„(Micimackó házát elárasztja a víz. Micimackó belenéz a tükörbe)
– Odaát esik? Ideát is esik…
És valóban: Az egész Százholdas Pagonyban esett. A 71. oldalon támadt viharból a 73. oldalra felhőszakadás lett. Esett és zuhogott, és megint zuhogott… ”
Úgy tűnt, mintha örökké tartana – de a felhők felett ezúttal is sütött a Nap, és csak idő kérdése volt, mikor vonulnak el a felhők.
Idővel mindig elvonulnak.