Sosem tudhatjuk, mi játszódik le egy gyermek fejében. Csak sejthetjük. Éberen figyeli a körülötte lévő világot, de azt gondoljuk, nincsen tudatában annak. Ezért kérdez. Ám sokszor ezek a kérdések is értelmetlennek tűnnek, legalábbis a mi, felnőtt szemszögünkből. Az alábbi, kissé töredezett, mozaikos történet arról szól, hogyan váltak ezek a kezdetben bárgyúnak tűnő kérdések egy olyan felismeréssé, amely egy gyermek és szülei életét örökre megváltoztatta…
– Anya…
– Tessék, fiam.
– Mi van odaírva…?
– „Akciós ajánlatok a Skálában!”
– És alatta?
– Az, hogy egy kiló csirkemell most 20 százalékkal olcsóbb…
– Mi az a százalékjel, Anya…?
– [sóhaj] Azt majd tanuljátok az iskolában. Még kicsi vagy.
– De Anya…
– [nagyobb sóhaj] Gyere, most már menjünk haza. Apa vár.
– Jól van na…
*
– Anya…
– Igen?
– Mi van odaírva…?
– Hová?
– Ott a templomkapu felett…
– ROM 9, V. 16: NON EST VOLENTIS NEQVE CVRRENTIS SED MISERENTIS DEI
– És az mit jelent, Anya…
– Nem tudom… Latinul van. De azt tudom, hogy a Bibliából.
– Azt honnan tudod, Anya?
– Szerintem az elején a számok azt jelzik, hol van ez a rész a Bibliában. De még csak három éves vagy…Inkább játsszál valamit.
– Jó… Hol a kisautóm?
– Fülem mellett a kispolcon…
*
– M… D… C… X… X…. X… V… I… I… I…
– Mit csinálsz, kisfiam?
– Ott van fent: M… D… C…
– Ja igen, látom.
– 1638.
– Tessék?
– Azt jelenti, hogy 1638.
– Igen… Tényleg… Te ezt meg honnan tudod?
– Olvastam. Ezek római számok.
– Olvastad?!
– Igen… Én már tudok olvasni! Nem tudtad?
– Tessék…?
*
– Édesem, hol van a gyerek?
– A szobájában. Éppen…
– Arra gondoltam, elviszem az…
– …olvas.
– Állatkertbe.
– Hallottad, amit mondtam?
– Persze, olvas. Miért ne olvas… Mit csinál?
– Jól hallottad. Olvas.
– Az ki van zárva. Hiszen még csak három…
– Nézd csak meg.
– Biztosan csak a képeket nézegeti…
– Nézd csak meg. Tényleg olvas…
*
– Szia kisfiam, mit csinálsz?
– Szia Apa! Képzeld, olvasok. Csillagászat…
– Csillagászat? Nahát… És mit írnak benne?
– Most éppen azt olvasom, hogy augusztusban sok hullócsillag lesz. Kimegyünk majd Apa megnézni, ugye kimegyünk…?
– Persze. De… Mutasd azt a könyvet!
– Tessék.
– Tényleg tudsz olvasni? Három évesen…
– Persze. Csak hallgasd: „A Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj. A hullócsillagokat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik.”
– Hihetetlen. Hol tanultál meg olvasni?
– Az utcán. Anya tanított.
– Hogyan?
– Mindig megkérdeztem tőle, mi van odaírva. Elég idegesítő lehettem…
*
– Boldog születésnapot, kisfiam!
– Köszönöm, Anya! „Az emlékek őre”
– Igen. Remélem, tetszeni fog.
[Másnap]
– Anya!
– Igen?
– Nagyon tetszett a könyv, köszönöm szépen!
– Szívesen… De…
– Kaphatok még egyet?
– Kiolvastad a könyvet?!
– Igen, még tegnap este…
– Hát… öhm…
Valahogy így tanultam meg olvasni. És azóta kétszer is meggondolják, vegyenek-e nekem könyvet… (A Szerző)