Tomaji Attila versei

Betűkatona

Egy sorminta apró betűit kalligrálom
életen át, de hogy révbe érek-e, napi
meló s szerencse dolga. Persze hol a rév,

ha ma itt, holnap ott, s mi a rév, ha nincs
más, csak a sebesen változó holnapok.
Nincs dolgom ezzel. Félrecsapom a hold

hideg haját, eltépem az emlékekre hurkolt
köldökzsinórt, rést vájok a vakhomályra,
befelé. Sok oka van emészteni életemet

pár szóért a sorban, leginkább a nem látható
dolgok iránti bizalom: néha kirajzolódnak,
ha kijutok a csapdaútból a tisztásra, hegyek

közül a partvidékre, nap alatt szaladó szélbe,
ahol a folyó vár s a szótlan, sima homok,
mire írni is jó. Amit látok, mind több nálam.

Halálos hűségben, menekülve is sokszor
(hisz jobb lenne élni), zárt sorba lépek,
de sose egyszerre. Sűrű sortűzben élek –

 

Mese az alkonyatról

Csend a bokrok között,
a sűrűben.
Forognak az évek
vasgyűrűben.

Lélek, ha erre jársz,
ne menekülj.
Hová is? Nem léphetsz
meg egyedül.

Hogy megmaradj s élhess,
nem kell győznöd,
örülj, hogy van miért
itt időznöd,

elég, ha dúdolod
a dallamot
s nem féled várni az
alkonyatot.

 

Ősszel a méhek

A Kálvária utcán zúgnak a méhek,
szeretem ezt az utcát, hol élek,
nem csak azért szeretem, hisz itt élek,
hanem mert ősszel erre zúgnak
legszebben a méhek.

Ősszel többet olvasok, mint nyáron,
most is nyitva a könyvem, és látom,
ahogy megszállják a borostyánt, látom,
őrült varázstáncukat lejtik,
gyorsabban, mint nyáron.

Sietnek ők is, én is ezt teszem,
begyűjteni, mit lehet, a hegyen,
csak ez a zúgás, ők és én a hegyen,
a nap mézében üldögélni,
tervezni, ezt teszem.

S ha majd egyszer ellohol az élet,
kérdezed, mit adtak a gyors évek,
mi volt az utolsó szép, a fények?
Ahogy öleltél, s igen, a fények,
s a Kálvária utcán ősszel a méhek –

 

©Ursprung Zsuzsanna festőművész alkotása

 

A versek forrása: A Szerző

TOMAJI ATTILA (Budapest, 1959. május 25. –) József Attila-díjas magyar költő, irodalomtörténész, tanár.

Alsó és középfokú tanulmányait Budán, az Attila úti Általános Iskolában és a Toldy Ferenc Gimnáziumban végezte. 1989-ben szerezte meg általános iskolai tanári diplomáját az egri Eszterházy Károly Főiskola magyar-történelem szakán. 1993-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom szakos hallgatójaként kapta meg középiskolai tanári diplomáját. 1995–1998 között Irodalom PhD képzésen vett részt az ELTE Bölcsészettudományi Karán, Prof. Dr. Kenyeres Zoltán tanítványaként.

Első verseit Bella István (Élet és Irodalom) és Kalász Márton (Vigilia) jelentette meg.

Versei és tanulmányai folyamatosan jelen vannak az írott (Holmi, Jelenkor, Kortárs, Látó, Pannon Tükör, Parnasszus, Vigilia stb.) és az online irodalmi fórumokon egyaránt, köteteit figyelemmel kíséri és recenzálja a szakmai élet.

Ez idáig megjelent verseskötetei: Torzó (1991), Keresztmetszet (2004), Sötéttiszta sáv (2010), Saját sors (2017), Pentimento (2019), Folyóhang (2021), A nyár sötét szíve (2024)