Ébredés után egy pillanatig
nem tudod, mi az a gravitáció.
De aztán szépen lassan sikerül kivenned
a félhomályban
a kopott berendezési tárgyakat,
és eszedbe jut,
hogy az idegen csapatok már megint győztek
az alexandriai könyvtár leégett
és hogy az a férfi már három napja ott van a sziklasírban.
És annyira magányos vagy,
mintha egyedül maradtál volna az édenkertben.
Hiába fejlődtél sokat,
lettek jó tulajdonságaid,
ha nincs senki, aki észrevehetné.
Úgy érzed magad,
mint egy növény,
ami még azelőtt kihalt, hogy felfedeznék.
Jólesne, ha most örülne neked valaki.
Magad elé képzelsz egy földönkívülit,
aki olyan arcot vág, mint a politikusok,
amikor köszöntik az év első újszülöttjeit.
Aztán felkelsz,
nem vársz tovább rá és a teremtésre.
Minden reggel megformálod magad
valamilyen anyagból, ami épp kéznél van,
pedig már hetek óta nem néztél tükörbe.
Felülsz,
Hirtelen úgy hallod,
mintha sírna valaki a falak mögött
de csak képzelődsz,
mert annyira nehéz elfogadni,
hogy itt van veled ebben a szobában,
minden, ami létezik.
©Ursprung Zsuzsanna festőművész alkotása
A vers forrása: Apokrif karantén-különszám (2020)
A Szerző engedélyével.
IZSÓ ZITA (Budapest, 1986. május 9. –) Gérecz Attila-díjas, Václav Burian-díjas magyar költő, író, műfordító.