Nekivágtunk a Szent-kútat látni. Műemlék házak, patak. Hegynek fel, alföldet szokott láb! Utolsó ház. Tölcséres forgószél. Közepén ördög – igazol legendát. Az út nem leányálom. Hegyről zúdult kövek. Esőmosta mélyedések, sár. Kálvária stációi. Fényképek, kölcsönös pózolások. Belől egy hang: tovább! Pihenőül megállni, nézni a fákat. Egy-két virág. Apró vad eprek.Tovább…
Mama, tudod miattad vájdling itt a nagytál, nélküled nem tudnám, hogy mi a hohstell ott az udvar végén… ahol ezt-azt hagytál, ha régen nem a „Holle anyón” alszom el és a mesékben ébredem… hol volnék én akkor? és honnan tudnám, hogy Te ki voltál nekem? Azt mondtad, túl sokat cipeltélTovább…
Azt hiszed, a patak csak csordogál, milliónyi követ visz magával, s folydogál? Nem csak folydogál, s csordogál! Hát nem tudod? Énekel! Énekel, ahogy zúgó patakod táncra kel! Az erdőd, a patakod, s a levegőd mily tiszta! Nincs olyan fogalom, mely téged igazán leírna! Susogsz, zizegsz szádelői természet! A sasaid, aTovább…
hogy felizzon minden elfojtott-kivasalt hullámvasút s fellobogjon véred mint vitorlákkal dagadó viharban kimagasló árbocrúd hagyni kell azt a mozdulatot kibomlani elernyedni feszülő idegeket a bőr alatt menj utána annak az egynek embernek – szónak aki engedi hogy megragadd magadhoz öleld s magába fogad *Első kölésTovább…
Magyar vagyok én nem, csak azért sem, nem leszek se barnák, se fehérek hegedőse, nem szeretném, hogy kezemben vonó hisztizzen, ha Júdea gyermeke rám néz, majd rólam a háztetőre. csak tépik jobbra-balra ezt a hazát, és nagyívben szarnak emberre, jogra, Szabadság? ugyan, „rabmadár is szegett szárnyon” fenn Budán röhög aTovább…
Sorsom büszkeségtől bélelt, szellősen bús ballonkabátjába bújva, elrévedek néha a jövőm ködébe, és keseregve kínoz, ha hamisan hazug, híg hiányokkal hemzsegő képe meggyűrve, mint tépett, eszméletlen elvek megkopott, megfakult térképe jelenik meg nekem: ez halottnak vélt hitem halhatatlan fénye. Ez az útravalóm, mit kegyosztó kényébe, öldöklő pillantások között csomagolt azTovább…
A félút. Az eminenciás. A színtelen színek harcosa. A farkas, az egér, a harcsa és a bálna. A szürke az, aki a fekete és a fehér közé állna. Szürke, akit nem vesznek észre Szürke egy erőtlen talán a tévedésre. A köd, a hályog, a por, a hétköznapok állandó jelzőjekor eszükbeTovább…
már majdnem jó de valami még hiányzik ha a kezedet mondjuk az állad alá tennéd a fejedet pedig egy picit oldalra fordítanád ne így ez már sok csak egy kicsit igen így valahogy mondtam én hogy ez a pepita zakó lesz a legjobb a szemed pedig még jobban csillogjon olyanTovább…
csönd van így hajnali négykor a rigó sem dudorász komor az égbolt itt benn moccanatlan hallgat a sötét nem reccsen bútor elinalt a félsz holt költők szellemei sem kísértnek felhőparavánja mögött magában dünnyög a hold bibircsókos arcára bánat költözött tétovázva baktat úgy tűnik útja ma még a megszokottnál is továbbTovább…
Megint ezek az álmatlan éjszakák hajnalok hajnali évák és violák és az itt meg nem nevezettek benéznek a holddal ablakomon készül-e már ditirambusom az asszonyoknak hogy megköszönjem mit értem tettek vagy nem tettek éppen mert féltették voltom ön- magamtól ki ártani is kész szerel- mükért s megint ezek a suvadásosTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.