Felrémlik a kezed Lobog a szél tar ágakon, kifeszül és csattog a fényben, mindent bevon a szánalom, furcsának látszik már, hogy éltem. A rög őriz, az ég feled belekavarva az egészbe, néha felrémlik a kezed – hogy’ simult szépen az enyémbe. A szívet eső veri Mindenért én voltam hibás,Tovább…
Szárnymunka Ahogy a március, úgy eső sem létezett, a mondatok maguktól jutottak partra. Hullámokból szárazra csak a lendület, vagy a szélcsend engedte az érkezést. Igazi kikelet csak a sokadik próba után jött. Eladott nappalok és éjszakák bére a foltok, amikből takarót kellett varrni a fagy miatt. Még nem kezdett átöltözniTovább…
piros selyem csak annyi néhányszor felmegy a lépcsőn rossz a világítás összekeverednek a zajok aztán a pattogó feszes beszéd ugyanabban a házban több különböző univerzum aztán megint a lépcső a 15 wattos égő száll a füst rágyújtottam egy Stuyvesant álmomban piros selyem feszülő és aztán még esik is minden csupaTovább…
Nincs eső nélküled, mert a szőlőszemekként levélről levélre görgő cseppek bogyóiban ott vagy, mohón szürcsöl be a szomjas föld, mohón szürcsöllek, a kortyolható levegővel együtt, melyben vízmolekulák járják táncukat, nincs villámlás nélküled, az elektromosan felrepedő égbolt feszültségében ott vagy, úgy nyilallsz belém, úgy rezgeted meg földtől égig, égtől földig bensőmet,Tovább…
elfáradtak a birtokos esetben fogalmazott történetek az időt kikezdték a hiányjelek változásokról sziszegett a szél amik sosem következtek be a nap koordinátavonalakat húzott a kert füvére hirtelen megöregedtek a partner nélkül maradt meggyfák a tánciskolában álmunkban közeledtünk egymás felé és a másik tudta nélkül a vég ellen kibúvót kerestünk: még-Tovább…
hajnali eső tapsol csendes tócsák íriszén lassan égre néz s tükröt tart elénk ha holnap a háború tényleg véget ér, akkor, hogy fogjuk látni egymás tekintetét, hogy köszönünk romok felett, hol találkozunk a leomlott hidak helyett, a minden semmivé válhat, vagy bábeli magaslatig, de bárhogy is esik, majd maradjunk csendbenTovább…
az úgy van, hogy eltelik ennyi vagy annyi idő, aztán az ember egyszerűen megunja az életét, fogai kihullnak, hajában nyáron is őszelő, és valami furcsa szomorúság lepi el két szemét. ül a kertkapuban, térdén kockás takaró, vén ebe néha megnyalja lecsüngő kezét, mosolyában a vándorlás vágya az útravaló, így utoljáraTovább…
Dézsa A dézsa és víz ikerkölykök voltak, a donga dagadt, engedve a sorsnak, sok haszna volt, s kigondolta a méret, hogy mire lesz segédje majd a kéznek, volt benne búza, és ő volt a mérték, míg tartalmát még nem súlyra mérték, volt öle tejnek, s öblösült a jászol, a fejtTovább…
Julcsinak Ha az utcán járok-kelek, úgy érzem, a világ kerek. Mindenkinek jó a kedve: meg lehetünk elégedve. Nem kell hogy a szívünk fájjon, minden szép e- zen a tájon, itt ligetes, ott meg bankos, kicsit puccos, kicsit punkos, takaros – sőt: takarékos! –, csak: nem elég csapadékos. Az meg aztánTovább…