Szárnymunka
Ahogy a március, úgy eső sem létezett,
a mondatok maguktól jutottak partra.
Hullámokból szárazra csak a lendület,
vagy a szélcsend engedte az érkezést.
Igazi kikelet csak a sokadik próba után jött.
Eladott nappalok és éjszakák bére a foltok,
amikből takarót kellett varrni a fagy miatt.
Még nem kezdett átöltözni ünneplőbe,
csak úgy kitalálta az időt, hogy múljon.
A hónapok közé változó évszakot akart,
mikor nem volt part, sem folyó, csak meder.
Mennydörgések hátán csorgott le a folyam.
Majd várakozás egyedül a tél sáros romjain,
míg végre kezet nem nyújtott egy szabad felhő.
A messze zöldben nádasok hullámlapjain,
kócsagok kezdték el a hajnali szárnymunkát,
tollaikból szórva az első mezei virággal írt sort
és csőrükben foglyul ejtve vergődött a nap.
Ahogy a tegnap, úgy tél sem létezett,
nem is voltak a jég csipkéi a felszín alatt.
Zöldhatár
Átlépett minden határt,
szüntelen fogantatás van a kertben.
Készülődés, ideges kapkodás,
földpúder pamacsol a bokoringen.
Alig vakolt falon levéldíszlet,
hirtelen felsepert váróterem,
érkezés előtti feszültség lebeg
a szirénázó levegőben.
Utolsó igazítás, zivatar fésül
a sorban álló lombokon.
Szöveggyakorlás, formaöltözet,
kerítésmodoros zöld tekintet.
Az egynyáriak öröklétre vágynak,
felkapált bolygóra, burjánzó
virággyarmatokra. Az örökzöldek,
nem is tudom, talán a színváltásra?
Aki ért az eső nyelvén
Aki ért az eső nyelvén, tudja, miért
fáradnak el gyorsan a nappalok.
Messze van két tenyér között a part,
ide késő kikötni egy vasárnapot.
A fák kifordult esernyők szárnyai
mint viharban avatott angyalok.
Ha meglát, elfordul az utca, majd
hullámzik a földre dőlt házak falain.
Partról éneklő folyó a születés
és pikkelyeken csillogó a halál,
a végén minden történet érthető.
Aki ért az eső nyelvén, tudja.
Gyógyuló kikötők sebein vitorlát
bont, érkezések hasadékaiba
cseppek kódjait hullatja, mielőtt
kiürül az idő, meghajlik a váz. Aki
ért az eső nyelvén, tudja, miért.
Albert Zsolt szerzői oldala: https://www.facebook.com/albertzs0lt