Bizalom Ha a folyó nem kanyarog és egyenesen visz, akkor könnyebben eljuthatok majd hozzád, talán egészen oda, széltől kérges tenyeredig. A bizalom fenntart, könnyű üzenetté válok, lebegve a naptorkolat felé sodró hullámokon. Kérdőjelhab kerül minden karcsapással mögém. Mikor odaérek kiemelsz majd és megtörölsz, eszembe sem fog jutni a meder, semTovább…
Nem a kétségbeesésből meríteni, hanem egy képből a szoba falán. Nyugodt kézzel festett fűz és egy tó harmóniájából. Nem az este kapkodva felszórt csillagképeiből, az asztalon lévő poharak környomai érthetően beszélnek. Még felettünk lebeg a tegnap hosszú illata. És jelzi, hogy jó hangulatú beszélgetéseink lassan száradó hangjegyei ezek a pohárkörök.Tovább…
Ha közel a fagy, hozzád ér egy felhő. Kinézel az ablakon, köhögve felszakad, felsérti a nyelőcsövet, kicsit mar a sav. Eltévedt erdők kerülnek, keserű rengeteg. Meg nem született levelek a tél hónapjai. Hó nélkül, mint kútban az érme, felejtve marad. Csak a remény vált, bonyolult létformánk egyik jellemzője. Mindent amiTovább…
Hajnalig lapozni az esti könyveket, amíg a fény átfolyik az ágak között. Valaki álljon a franciaágy partjain, aki virraszt és kinyitja a reggelt. Fürtökben lóg a fáradtság, de a felhőkből jól kiolvasható néhány mondat. Fel kell öltözni egy könnyen hordható telet. ©Kiefer Béla fotográfiája Tovább…
Nem jut eszembe az út hazafelé. Meghallgatnám a szívem, de nincs fül a mellkasomban. Egyformán nyúlik minden járda az este száraz tenyerén. Az utcák nevei, csontfehér táblák a fáradtság dermedt csarnokában. Kezedben vagyok, mióta felvettél és utazok az éjszakai város ütőerén. Lüktető házak, vérző ciprusok között, a kezdet magját keresniTovább…
A reggeli szellőztetés kihúzza a port, amit az éjszaka szétszórt a nappaliban. Kisimulnak az alvás ráncos hullámai, az udvari fű tele az álmos hordalékkal. Van-e, aki kihajózna az időperemen túlra, belesodródni egy meg sem történt játékba? Part a jelen, sziget, tegnap és holnap habjain. A mindenség sarkai meg vannak írva,Tovább…
Reggel, amit nem emberi kéz ír. Háztetők felett áttűnő rajzai a nyárnak. Az ébredés tenyerén zajtalan utcák. Valaki lejárta a dülők meredek járdáit, amíg a holnap falakat épített a rendnek. A percek ragyogó vércseppei idővé válnak, ahogy a szedett eprek a porcelántálban. Az idő, amit az ember mér, de nemTovább…
Hajóharangra írt békadalban indulunk, beletekerni a nádmintás felejtésbe. Kongázó csónakok között szünet, póksorok lebegőn, éjhosszú bicikliút. A szél hajótesttel úszik a hullámokon. A tóparton tölgyek, jegenyesor szalutál. Medercsendtől menekülő szomorúfűz hajlong a zöldesbarna víztükör fölött. A halak évszakok nyomait követnék, uszonyuk az idő elvékonyodott szárnya. Földre fekve érezhető valami iszaptompaTovább…
Ma elkezdhetjük lekaparni a téli réteget, ami eltakarja, maga alá temetné az utcát. Maradék sötétség szivárog ujjaink közül. Engedd, nem baj ha az éjszaka így rövidebb. Kialvatlan tavasz jön, jégvirágos levegő, kertkapu az idő, beragadt bogáncs a perc. Kerítésen varjú, a tél károgó hangjegye, mi pedig hullámzó mezőkön távolodunk. Tovább…
Az éjszaka most lopakodik át a határon, felszedi a lehullott békét. Sáros fiúk, fél fiak. Reggelre vissza kell érni, értelmet keresni, vagy otthont a romokon, utat a csapáson. Talp alatt félelem porzik, felszáll a levegőbe, a tüdőbe és a horganyzott szívpárkányokra. A csavarok már kilazultak, de tartják a tetőt. MesszirőlTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.