On:
In: Szépirodalom, Vers

olyan jól csinálom mindenki elhiszi hogy én vagyok pedig csak a kaszkadőröm: felkelek reggel olyan pólót és olyan nadrágot veszek fel mintha én lennék pedig csak a kaszkadőröm a rántottát lágyan eszem és úgy kortyolom a kávét mintha én lennék pedig csak a kaszkadőröm és úgy megyek dolgozni a lámpánálTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Felsepertük a maradék nyarat. Halomban minden: levél, gondolat. Mi megmaradt: komposzt. Vagy éghető. Kidobható kupac, átléphető. Ősz van: az Időkép ezt hozta ki. A széllelbélelt fákat fosztani, szedni maradék diót, gesztenyét… (A megnyerhető mégis-veszteség.) Csak romlás-bomlás, oszló diadal. Az ember elfelejti, mit akar. Kihull a kézből tárgy és mozdulat. FelsepertükTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

„Isten a seben át hatol be” (Carl Gustav Jung) „A tengerpartot járó kisgyerek” (Pilinszky János)   Jahve, mi neveltünk fel Téged. Évekkel később, mikor a kép mélységet nyitott az időben, ahol a titok. Fényképezd le – mondta –, a hullámok verte parton, ahogy odahordta a kisgyerek a homokot és váratTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Hallod a csendet? A csendet, mi kívül hagy minden hangszilánkot, órára von bűvös csend-palástot, s azt sem hallani, hogy a mutató útját ketyegi lejáró rugó. Hallod-e? Hallod-e a csended? Mit belső nyugalmad teremtett, s kizár minden nyugtalan hangot, mi eddig felajzott, megriasztott, s belül énekel, dalol a nyugalom, mi holTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Ébredés után új részletek jelennek meg a testeden, mintha távcsövön keresztül vizsgálhatnálak, és figyelmem holdsétája közben elfelejtem egészen, hogy ismerlek, de ez még nem a világ széthullása, nem az agyi érelmeszesedés vaktérképe, csak a hajszálak új útjai bámulatosak, a felkaron a fülkagyló lenyomata, vagy ahogy felkelés után lehajolsz, mintha aTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

szeretem a múltat és azt ahogyan a törékeny és múlhatatlan esték úgy égnek rá gyanútlan a semmire mint egy fenséges közelkép lámpafényből ragyog ki egy utcavég és viszi a holdsugarak keresztjét az éjjeli ködtakaró alatt mintha álruhában lopódzna noha távolodik tőlünk a szentség tegnap még narancsos ruha fedte a naplementétTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Isten a sitten ül bekasztlizták mint visszaesőt folyton embert molesztált fehér ajkaival felhőillatú csókokat dobált néki mikor az utcán lődörgött mielőtt lesittelték Isten építkezésen melózott sokszor fütyült utánunk ma már csak inkább ránk Isten a sitten tűnődik „eltörlöm magam a földről bárkát építek az embernek és özönvizet küldök rám” vagyTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Ott, az autók közt, arra jár az Isten.   Igen, ő az. Az a szakállas, ott, kissé elrongyolt ruhában. Látod? A vállát görbén tartja, ezzel is jelezve, hogy megalázza magát. Kéreget, persze. Nincs hol laknia. Van egy titkos helye, egy szűk utca elhagyott szuterénlakása előtt. Oda vackolja be magát éjszakára,Tovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Tudod, hol voltam délután? Nem, nem munkahelyi értekezleten. Vagyis az volt, csak én nem ott voltam. Egész délután a kocsiban ültem, lehúzott ablakkal, ott a nevelőotthon kerítése mellett. Hallgattam őket, hogy kiabálnak, hogy játszanak, hogy hangoskodnak, üvöltöznek, mit tudom én melyik a jó szó, hallgattam őket, és próbáltam elképzelni, hogyTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Mintha ott lett volna a kezdetekben: a zápor, ami hirtelen jött, majd az eszmélet, hogy a dolgok mögött hiába kerek és színes a háttér, ha kikopik az is, ami örök, és csak utazik zsigereink szűk folyosóján, betoppan mint egy hívatlan vendég vasárnap délután: ő beszél, mi hallgatunk, apró morzsákat kutatunk,Tovább…