Lezárt pillákkal nézek magamba, másodpercekre, évezredekre talán, hol kétkedő lelkem választ talál, örök kérdésemre, a létkalandra: hol van helyem a mindenségben? Amíg nyitott szemmel kerestem, elérhetetlen volt a végtelen, hát bezártam magamba a világot, másodpercekre, évezredekre talán, és megtaláltam a másik végtelent, a rövid örökséget, melynek éppen origójában, kaptam kölcsönTovább…
„(…) mert erős a szeretet, mint a halál”, sőt! Az olvasó olvasni készült, leült, elkezdte a szöveget. Kényelmetlennek érezné, ha arra kérném, nézzen meg egy rövid, kétperces jelenetet. Az olvasó szabad, el is tekinthet a kérésemtől – ebben az esetben a nagyjából tárgyilagos leírásnak látszó értelmezésemre kénytelen hagyatkozni. Liza, azTovább…
Hányszor mondták nekem: figyelj oda jobban, írjál szebben. Hogy emlékszem az érzésre, ahogy szorítom a ceruzát, próbálom kanyarítani a betűket, egyik se olyan lesz, a ceruza mintha vasból volna, húzza a kezem, fáj az egész karom, a vállam és a gerincem. A tollbamondástól félek a legjobban. A toll túl vastagTovább…
Kurva akartam lenni, amíg nem tudtam pontosan, hogy mit csinálnak. „Azok” a Magyar utcában álldogáltak. Öregek voltak, talán mind kiszolgálták már az I. világháborúba induló katonákat. Rettentő kövéren, feszes mackónadrágban ácsorogtak a szuvas fogakhoz hasonló, Magyar utcai házak kapujában. Vártak. Mindig csak vártak. Mást nem is csináltak. Híztak és ácsorogtak.Tovább…
Kicsik voltunk még, és mindannyian apró termetűek. Hasonló korunk ellenére az ő alkata szembetűnően kisebb volt. Alig beszélt. A játékot inkább szemlélte, mint hogy velünk játszott volna. Félt, szinte remegett, nehogy olyan veszekedésbe keveredjen, amelyik verekedésbe torkollhatott. Verekedés közben azonban lassan-lassan sebzett oroszlánná vált. Ilyenkor erősen és feltartóztat- hatatlanul ütött,Tovább…
eljutottam hát a valódi egyedüllétbe senkit sem hívok senki nem hív a csend maradt a telefonban végtelenre tágult az idő a tér jól ismert határain belül szokottan telnek a napok mintha mindenkinek fontos dolga lenne – gondolom s tudom ez nem igaz * pár napja aggkorú idős nőtől hallottam: aTovább…
Ha én vagyok a tűzfelügyelő, végigjárom a kolostort, zárok, nyitok, benézek, lesem a szobák sarkait, lappang-e zsarátnok, hüvelyknyi láng, hogy titkon táncba kezdjen. Semmi. Az éj sötét és tűz- telen. A hold fehér négy- szögeiben a föld fenyegetően zöld. Kígyózik fölfelé a fű, lengve nől, hersegve, bokrosan s hirtelen ellepiTovább…
Kihalt utcák romjai közt járok. Ott, ahol az Idő megállította önmagát. Állig begombolkozva vár a mozdulatlan a világ. Miatyánk, aki a mennyekben vagy adj nekünk menedéket! Díszlet falak, lesütött szemű terek. Mindenhová csak a sehová út vezet. Szenteltessék meg a te neved. Bal part, jobb part. A Duna rosszkedvűen ballag.Tovább…
Bolondulok haragban vagyok magammal kilátástalan mámoreshetőségek agyrepedést okoztak egy oltártalan áldozat ministránsaként hajlongok a rám szakadt világ seregei előtt Világok indokolatlan örömök bizarr hite lengi be az örökkévalóság csöppnyi pillanatát de a sejtek óraműve megveszekedettül jár A gyilkosság előtt A kiválasztottak közé kívánkozom. magamnak ástam a gödröt, melybőlTovább…
„Odaállok és megmutatom a világnak!” (Kökény Tamás) A Virtuózok 2. évadát adták a televízióban. Nem nagyon szeretem ezeket a versenynek titulált show-kat, de már az első évad is felkeltette a figyelmemet, akkor is, ha bosszantott, hogy nem az lett a verseny győztese, akit a legtehetségesebbnek éreztem, és elkönyveltem, hogy másTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.