Nagyon rég volt: több mint ötven évvel ezelőtt, hogy az iskolámban szavalóversenyt rendeztek, angol nyelvű versekkel lehetett indulni, angol- és magyartanárok zsüriztek. Beneveztem, és indultam. Ugyanis akkor már pár éve ízlelgettem Byron versét, a Sénakherib pusztulását – Radnóti fordításai közt találtam rá valamikor 15 évesen. Nagyon erős hatást tett rám, anélkül, hogy minden ízében értettem volna. Aztán persze megkerestem angolul is és megtanultam – hiszen készültem a versenyre. Nem nyertem, bár megdicsértek a választásom miatt, jónéhány iskolatársam jobb volt nálam. Nem bánkódtam, igazuk volt: jobban szavaltak.
Azóta sokszor elővettem a verset, és azóta is megvan az erős hatása, voltaképpen elbűvöl máig. A romantikához érve ki nem hagytam volna: a tanítványaimmal mindig megosztottam, egyszer az egyik fiú választotta is a szavalóversenyen, ha jól emlékszem, harmadik helyet ért el vele. Nagyon szépen mondta.
Itt a Magazinban is többször közöltem már én is, és szerkesztőtársaim is Byron-verseket, a Sénakherib pusztulását azonban még sosem. Byron az ószövetségi Szentírásból szerezte az inspirációt.
Mitől nyer ez most aktualitást?
Akkor nézzük:
Ez egy nagyon ősi történet, 2700 éves. Legteljesebb formájában az Ószövetségben maradt fenn, a Krónikák második könyve beszéli el, ahogy ez alanti idézetben olvasható is. Van egy hatalmas birodalom élén álló uralkodó, zsarnok, aki a saját hatalmát a folyamatos háborúzásban, birodalma kiterjesztésében látja megerősíteni. Vele szemben van egy kis nép, saját királlyal, egyelőre önállóak és védekeznek, semmilyen támogatásuk nincs, vagy csak alig-alig, kizárólag önmagukra számíthatnak és csakis erős hitükre Istenükben. Ez az induló képlet. Aztán ez a zsarnok megindul, több mint százezres seregével, hogy elfoglalja a kiszemelt országot és igába hajtsa a népét, már azokat, akik túléltek… Útközben megmérgezik a forrásokat, megerőszakolják a lányokat és az asszonyokat, a férfiakat levágják, a gyermekeket eladják rabszolgának… a csecsszopókat szuronyra tűzik. Közben szirénhangú üzenetekkel küldi előre követeit a meghódítandó országba: 2700 éve is tudták mi az – mézesmadzag és korbács…
Azután történik valami, a felvonult hadsereg elenyészik – a történészek hirtelen kitörő pusztító járványt valószínűsítenek, akik pedig jobban ragaszkodnak a kinyilatkoztatáshoz, azok az Úr angyalát hiszik az események mögött. Ez persze mindegy is, bármi történt, az egyaránt lehetett az Úr akarata vagy a körülmények megfelelő összejátszása. A hívő azt mondja: így rendelte az Isten, az ateista pedig, hogy egyszerűen így történt.
Az agyagtáblákból és a templomfeliratok alapján is rekonstruálható a nagyon régi történet. A Szentírás a legelterjedtebb könyv a világon – nem lehet mondani, hogy ez a sztori ne kapott volna megfelelő publicitást, hogy ismerjék az emberek. Byron Shakespeare után a legismertebb angol költő. Ebben a versben Byron szándéka szerint erős antiszemitizmus-ellenes él is van, ez a korabeli brit közönségnek szóló mondanivaló, amit azonban ki lehet tágítani: minden elnyomó és minden elnyomott örök küzdelmére.
A versből levonható a szentírási üzenet, ami valahogy így hangzana: a katonai erő és a sereg teátrális felvonulása nem garantálja a sikert. Végül Isten dönti el, hogy ki nyer és ki veszít. Sénakherib tündöklő seregének dicsőséges leírása így ironikussá válik, inkább hübriszről árulkodik, mintsem tényleges hatalomról. A vers azt sugallja, hogy aki a katonai erőben hisz, nem pedig az emberek közti szeretetben, ami Byronnál egyenlő az Istenbe vetett hittel, végső soron hübrisz. Mondja ezt az a Byron, aki egyébként a kor keresztény életvezetési normáit számolatlan alkalommal áthágta, hogy aztán a görögök szabadságharcában lelje hősi halálát…
A vers végkövetkeztetése azt sugallja, hogy a leghatalmasabb hadseregre is váratlanul le lehet csapni; megbetegedhetnek, leküzdhetetlen időjárási körülményekbe ütközhetnek, vagy más, rajtuk kívül álló erők megsemmisíthetik őket. Így, vagy úgy, de mindenki meghal és minden erőfeszítés és akarat végső fokon hiábavaló, semmivé lesz és az idő távlatából értelmetlenné is válik…
Általánosabban azonban a vers azt a hitet is bizonyítja, hogy a gyengék és az elnyomottak végül megmenekülnek elnyomóiktól. Lényegében a Sénakherib pusztulása azt mondja, hogy egy napon véget ér az igazságtalan elnyomás.
Mitől nyert ez most aktualitást?
Ha valakinek még nem ugrott volna be a válasz, olvasson híreket.
Krónikák második könyve, 32. fejezet, 1-22. vers (Szentírás, Ószövetség):
Ezek után a hűségesen véghez vitt dolgok után eljött Szanhérib asszír király, és betört Júdába. Ostrom alá vette a megerősített városokat azzal a szándékkal, hogy elfoglalja azokat. Amikor látta Ezékiás, hogy Szanhérib betört, és Jeruzsálemet készül megtámadni, tanácskozott vezető embereivel és vitézeivel arról, hogy betömik a városon kívül levő forrásokat. Azok támogatták őt. Sok nép gyűlt össze, betömtek minden forrást és patakot, amely azon a földön át folyt, mert ezt mondták: Miért találjanak az asszír királyok sok vizet, ha ideérnek? Majd nekibátorodva, fölépíttette az egész várfalat, ahol sérült volt; megnagyobbította az őrtornyokat, építtetett kívül egy másik falat, és megerősítette a Millót Dávid városában. Csináltatott sok hajítófegyvert és pajzsot is. A hadinép élére csapatparancsnokokat rendelt, azokat maga köré gyűjtötte a városkapu előtti téren, és szívhez szólóan így beszélt hozzájuk:
„Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele. Ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az Úr, aki megsegít bennünket, és velünk együtt harcol harcainkban.”
És megbátorodott a hadinép Ezékiásnak, Júda királyának a beszédétől. Ezek után Szanhérib asszír király, aki még Lákisnál volt egész haderejével, ezzel az üzenettel küldte szolgáit Jeruzsálembe Ezékiáshoz, Júda királyához és a Jeruzsálemben levő összes júdaiakhoz:
Ezt mondja Szanhérib, Asszíria királya:
„Miben bíztok, hogy az ostrom idején Jeruzsálemben akartok maradni? Félrevezet benneteket Ezékiás; éhséggel és szomjúsággal ölet meg, amikor ezt mondja: »Megment minket Istenünk, az Úr az asszír király markából!« De hiszen az ő áldozóhalmait és oltárait szüntette meg ez az Ezékiás; Júdának és Jeruzsálemnek pedig megparancsolta: Csak egy oltár előtt borulhattok le, és csak azon áldozhattok! Nem tudjátok, hogy mit tettem én és elődeim valamennyi ország népével? Vajon meg tudták-e menteni kezemből ezekben az országokban a népek istenei országukat? Melyik volt az az isten ezek között a népek között, amelyeket kiirtottak elődeim, aki meg tudta volna menteni népét a kezemből? Talán a ti Istenetek meg tud menteni benneteket a kezemből?! Ne engedjétek hát, hogy Ezékiás így elámítson és félrevezessen benneteket! Ne higgyetek neki, mert egyetlen népnek és országnak az istene sem tudta megmenteni népét a kezemből vagy elődeim kezéből. Bizony a ti Istenetek sem ment meg benneteket a kezemből!”
Még többet is beszéltek szolgái az Úristen ellen és szolgája, Ezékiás ellen. Leveleket is írt Szanhérib, amelyekben gyalázta Izráel Istenét, az Urat, és ilyeneket mondott róla:
„Ahogyan a többi országokban a népek istenei nem mentették meg népüket a kezemből, ugyanúgy Ezékiás Istene sem menti meg népét a kezemből.”
És nagy hangon kiáltoztak júdai nyelven a várfalra Jeruzsálem népének, hogy félelmet és zavart keltsenek bennük, és így foglalják el a várost. Úgy beszéltek Jeruzsálem Istenéről, mint a föld népeinek emberkéz csinálta isteneiről.
Ekkor Ezékiás király meg Ézsaiás próféta, Ámóc fia imádkozott, és segítségért kiáltott az ég felé.
Az Úr pedig angyalt küldött, aki megsemmisített az asszír király táborában minden vitéz harcost, fejedelmet és vezért, és ő megszégyenülve tért vissza országába. És egyszer, amikor bement istene házába, ott saját fiai ejtették el fegyverrel. Így szabadította meg az Úr Ezékiást és Jeruzsálem lakóit Szanhérib asszír király kezéből és minden ellensége kezéből.
És nyugalmat adott nekik mindenfelől.
In: Szentírás.hu
https://szentiras.hu/UF/2Kr%C3%B3n32
Szennákerib – vagy Sénahérib, Sénakherib, Szanherib, tkp. Szin-ahé-eriba (‘Szin holdisten megsokasítja a testvéreket’), asszír király, (uralkodott Kr. e. 705–681) a Bibliában (2Kir) is szerepel. Tudomást szerezve róla, hogy a tőle lazán függő Júda királya, Ezékiás Babilonnal konspirál ellene, felvonult, és ostromgyűrűbe zárta Jeruzsálemet. Izaiás biztatására a király nem tárgyalt a megadásról, s lám, egyetlen éjszaka az Úr angyala száznyolcvanötezer embert terített le az ellenséges táborban. Az asszír sereg elvonult, Szennákeribet pedig hazájában összeesküvők tették el láb alól.
Mivel a bibliai szöveg is említi más helyen, hogy Ezékiás engesztelésül hatalmas hadisarcot fizetett ki az asszír királynak, s erről Szennákerib egy fennmaradt felirata lényegében azonos adatokat közöl, eléggé valószínű, hogy emiatt hagynak fel az ostrommal; ha az öldöklő angyal legendás motívumának van történeti alapja, az egy járvány lehetett, amely már csak siettette az amúgy is induló sereg hazavonulását. Szennákerib valóban összeesküvés áldozata lett, de talán nem büntetésképp, amiért az Úr városa ellen támadt, ahogy a bibliai elbeszélés sugallja, minthogy halála húsz évvel később történt.
A nevezetes isteni csodáról emlékszik meg Byron Szennákerib pusztulása c. verse.
A legendás eseményt Zuccaro, Velckenborch és Rubens is megfestette.
Muszorgszkijnak egy kórusműve viseli a Szennákerib pusztulása címet.
https://www.arcanum.com/…/sz-F9111/szennakerib-F911E/
George Gordon, Lord Byron
Sénakherib pusztulása
Mint farkas a nyájra, lezúdul a vad
asszír had arany, bibor ékek alatt;
s csillagzik a dárda, akár ha a mély
Galiléa egén kivirágzik az éj.
Mint erdei lomb kora nyár derekán,
a had úgy zizegett a nap alkonyatán,
s mint erdei lomb, ha leverte az ősz,
hajnalra leverve hevert az erős.
Mert jött a Halál komor angyala, várt,
s arcukba lehelt feketén s tovaszállt;
nem mozdul a férfi, az éjbe mered,
páncélja se rezzen a szíve felett.
És fekszik a mén, leütötte a vész,
veres orrlikain elakadt lihegés,
tajtéka fehéren a fűre fagyott,
tenger se taszítja ki így a habot.
És fekszik a harcos alatta, haját
harmat lepi s rozsda a vértje vasát,
kókadt lobogója is elfeketült,
nem villog a lándzsa se, hallgat a kürt.
Bús asszonyi nép zokog özvegyi jajt,
Baál szobra sem állta a néma vihart;
kard sem suhogott s a pogány hatalom
szétolvad akárcsak a hó a napon.
(Fordította: Radnóti Miklós)
George Gordon, Lord Byron
The Destruction of Sennacherib
The Assyrian came down like the wolf on the fold,
And his cohorts were gleaming in purple and gold;
And the sheen of their spears was like stars on the sea,
When the blue wave rolls nightly on the Galilee.
Like the leaves of the forest when summer is green,
That host with their banners at sunset were seen:
Like the leaves of the forest when autumn hath blown,
That host on the morrow lay withered and strown.
For the Angel of Death spread his wings on the blast,
And breathed in the face of the foe as he passed;
And the eyes of the sleepers waxed deadly and chill,
And their hearts but once heaved, and forever grew still!
And there lay the steed with his nostril all wide,
But through it there rolled not the breath of his pride;
And the foam of his gasping lay white on the turf,
And cold as the spray of the rock-beating surf.
And there lay the rider distorted and pale,
With the dew on his brow, and the rust on his mail:
And the tents were all silent, the banners alone,
The lances unlifted, the trumpets unblown.
And the widows of Ashur are load in thier wail,
And the idols are broke in the temple of Baal;
And the might of the Gentile, unsmote by the sword,
Hath melted like snow in the glance of the Lord!
Peter Paul Rubens festményéről
Sénakherib legyőzésében az asszír király seregének vezetőivel átlovagol az országon, amikor hirtelen a sűrű sötétség mélyéből felvillanó fénysugár közepette megjelenik négy mennydörgéssel felfegyverzett angyal az égen. Az egész sereg menekül, a király lova felágaskodik, és Szanherib kénytelen a sörényébe kapaszkodni; harcosai a porban gurulnak körülötte, míg a lovak rémülten menekülve vágtatnak. A halottak és sebesültek halomban hevernek a földön.
Páratlan a zűrzavar és a rendetlenség a kép előterében. A lovasok gyötrelme és a lovak pánikja a a lehető legmerészebb és legszembetűnőbb módon jelenik meg. Sénakherib lova szinte merőleges helyzetbe emelkedik fel a hátsó lábain, elülső lábaival őrülten kapálózik a levegőben, miközben sörénye és farka vadul hánykolódik. Egy másik ló repülve olyan magasra veti hátsó lábát, hogy úgy néz ki, mintha bukfencet kellene fordítania előre; egy másik felhorkant és halandó rémületében kitágult orrlyukakkal nyög; a lovasok önmagukat félve nem törődnek azzal, hogy elcsendesítsék lovaikat.
Ez a heves mozgású kompozíció nyilvánvalóan ugyanabból a drámai forrásból származik, mint az Amazonok csatája, bár nem egyenlő vele. A festmény is szárazabb, a fényhatások hiányoznak, az égen az árnyékok áthaladása pedig kifogásolhatóan kemény.
https://www.peterpaulrubens.net/the-defeat-of-sennacherib…
Zene:
Mogyeszt Muszorgszkij: Sénakherib pusztulása
(Мусоргский – Поражение Сеннахериба)
Berlini Filharmonikusok, Claudio Abbado vezényletével
Illusztráció: Peter Paul Rubens (1577–1640): Sénakherib legyőzése
