2024. május 4-én rendkívüli élmény ért. Részt vettem Hajnal Éva új kötetének bemutatóján Pécsett, a Harmadik Színházban. Éva beszélgetőtársa, moderátora Moravetz Levente volt, Villuth András és Trajtler Andrea zenekísérete mellett. A beszélgetés, zenehallgatás és felolvasás telt ház előtt ment.
Nem kellett volna rendkívülinek neveznem az élményt, hiszen a kötetet olvastam, többször is, átrágtam magam rajta alaposan, hiszen a könyvborító fülén ajánlót is fogalmaztam hozzá, Évát ismerem, a barátom, a közönség egy részét szintén, így egy olyan alkalomra mentem, ahol nem érhetett különösebb meglepetés. És mégis: valódi reveláció volt a közel másfél órás versünnep.
Nem kellett sokat gondolkodnom a megfejtésért: a színházi miliő minden részvevőt elemelt a földről, kiemelt a mindennapokból és igazi ünneppé tette a találkozást. A hangulatért, a „fílingért” – ahogy ma mondják – elsőként Moravetz Levente megnyitója tett sokat. Ókori idézetével és annak magyarázatával olyan összefüggésbe, időtlen kontinuitásba helyezte a bemutatót, ami a közönségben fel kellett idézze a színház és a költészet közös ősi gyökereit és szakrális eredetét. A színházterem is hozzájárult a különleges hangulathoz, a mennyezetig érő fekete drapériák elnyelték a fényt, ugyanakkor a színpadszerű térben ülő beszélgető társakat kiemelték és még inkább fokozták az elhangzottak gondolatiságát.
A kiváló bevezető megszólította a költőt is, aki Moravetz kérdéseire és gondolataira érzékenyen és nyitott szívvel válaszolt. A moderátornak volt egy izgalmas észrevétele, miközben Éva életrajzát tartotta a kezében, eltűnődve annak – ahogy ő mondta – „lukain”…, nos, ezek a „lukak” az életrajzban 15-20 év eseménytelennek tűnő éveit jelentették… …volna, ha gyorsan ki nem derül, hogy azokban az években a költő anya volt, három gyermeket szült és nevelt fel. Tehát a „luk” az anyai hivatás beteljesítését jelentette. Azután pedig a költői és pedagógusi-mentori életpályára, a szerkesztői-kiadói tevékenységre terelődött a szó. Hajnal Éva mindeközben folyamatosan képezte magát, különösen a pedagógusi hivatásának tehetségmentori oldalát érintve. Az utóbbi évtizedben pedig mint költő vesz részt költői-írói kurzusokon, Petőcz András, Lackfi János képzésein.
A közönség – akik közt számosan voltak olyanok, akik Évát személyesen, régről ismerik –, feszült figyelemmel kísérte a beszélgetést, különösen, amikor a tehetségek mentorálásáról esett szó. Éva általános iskolás gyermekeknek szervezett egyetemi [!] oktatásra történő rendszeres behallgatást, amelynek következményeként e diákok robotikából világolimpián elegáns helyezést értek el.
E sorok írója is szájtátva hallgatta a beszélgetést, annak ellenére, hogy voltaképpen a legtöbb adat, életesemény ismerős volt számára – Moravetz Levente és beszélgetőtársa remek partnerek voltak.
Mindeközben a beszélgetés többször megállt, vagy a zenészek adtak elő Éva megzenésített verseiből, vagy pedig Moravetz, illetve maga a költő olvasott fel.
A beszélgetés visszhangjai közt, a gyermekkorról, a szülői házról és az ifjúi évekről ejtett szavak után a versek is más-más, talán még tündöklőbb fényben ragyogtak fel, adtak mélyebb megértésre lehetőséget a hallgatóságnak.
Az est végéhez közeledve Moravetz Levente még Hajnal Évát is meglepte egy bravúrral, az alább is közölt Kétsorosokat felovasta, majd a versszakzáró szavakat, amik itt is nagy betűvel szedettek, összeolvasta – így egy újabb vers keletkezett. Érdemes kipróbálni: katartikus…
A beszélgetés végeztével a köteteket dedikálta a szerző, hosszasan beszélgettünk és alig akartunk eljönni a meghitt és emelkedett esemény után.
Három vers álljon itt ízelítőül Hajnal Éva: Az a nap c. kötetéből:
a fény
a nagypapa mindig azt mondja
hogy a fény a belső zsebében lakik
épp a szíve fölött
ott
ahol a bibliája van
a nagymama ilyenkor csak mosolyog
ő varrta a zakójába azt a zsebet
az összesbe
mert a papa mindenhová magával viszi a bibliát
már mondtam az anyukámnak
hogy vegyünk neki egy újat
mert a régi már elromlott a sok olvasástól
de a nagypapa mindig azt válaszolja
hogy ezt a régit nem cserélné el a legszebb újra sem
mert ettől lesz szép fényes az ember szíve
és fontos a világosság
hát én nehezen tudom elképzelni
hogy egy könyvből fény jön
pedig komolyan mondja
megfigyeltem
nem mozog úgy a bajuszkája mint amikor viccel
azt szokta mondani
minden hajnalban onnan hívja elő
csak a megfelelő szavakat kell elolvasni
és már jön is az a szép ragyogás
egyenesen Istentől
Ezért
Az én apukám felnőttnek született.
Sohasem látszott a szemében a gyerekség.
Nem is a gólya hozta, a gólyának túl gyenge a szárnya.
Egyetlen gólya sem bírta volna el,
hogyan is pottyanthatta volna a nagymama udvarába…
Őt a nagymama így szülte ki.
A Kati is megmondta:
a tévében látott egy filmet,
ahol visszafelé járt az óra.
A végén lett kisbaba a bácsi.
Az én apukám neve is Benjamin.
A Kati szerint ők valószínűleg rokonok az apukámmal,
a genetika miatt.
Én nem tudom, mi az a genetika,
mert még csak elsős vagyok.
A Kati sokat nézi a tévét, ezért ilyen okos.
Most még épphogy elfér ebben a koporsóban az apukám,
de ahogy egyre tágasabb lesz neki,
majd könnyen ki tudja ásni magát onnan.
Mélyítek is a lábammal egy jó alagutat itt a hóban.
Szép cirádákat rajzol a csizmám talpa,
ez lesz a jel.
Így tudni fogja, hogy merre kell mennie,
és nem fog eltévedni.
Türelmesen kell várnom.
Amikor újra kisbaba lesz az apukám,
akkor én leszek az anyukája,
mert a nagymama addigra már nagyon öreg lesz.
Sokat fogok játszani vele.
Esténként mesélek neki, még egy legutolsó egyet is,
és addig fogom majd a kezét, amíg el nem alszik.
Ezért nem sírok.
Kétsorosok
Ráncos alma az este,
barázdáiban rejtőzik a csend. RÁNCOS.
*
Egyenes szívvel nehéz
e görbe világ útvesztőiben. NEHÉZ.
*
Veszteségeink tesznek erősebbekké,
vagy örömeink? VAGY?
*
Minden lépéssel közelebb jutok hozzád.
Néha távolabb. NÉHA.
*
Felszállt a köd, már tisztán látszik a szándék.
Jobb volt homályban. JOBB.
*
Lábát lógázva velem ücsörög az est.
Kis harang kondul. VELEM.
*
Tücsök ciripel, míg teám kortyolgatom.
Lám, ketten vagyunk. KETTEN.
*
Fénybe mártózik a hajnal, inge véres.
Így születünk mind. ÍGY.
*
Ma vihar dúlt szét minden avítt megszokást.
Kedvemre esett. MA.
*
Fűpamacsok közt botladozó pillangó.
Lehetnék én is. LEHETNÉK.
*
Már nem akarom megérteni, mi történt.
Csak dúdolok itt. DÚDOLOK.
*
Késő éjszaka eső kér menedéket.
Hiába zörget. KÉSŐ.
*
Leszakadt gombként elgurult ez a reggel.
Négylyukú bánat. ELGURULT.
*
Messzire kellett utaznom,
hogy észrevedd jelenlétemet. MESSZIRE.
Fotók: Varga Ágotának jár a köszönet remek képeiért, amikkel megörökítette ezt az emlékezetes versünnepet.
Trajtler Andrea, Villuth András, Moravetz Levente, Hajnal Éva
A közönség
Moravetz Levente, Hajnal Éva, Moravetz-Somogyvári Andrea
Hajnal Éva dedikálja kötetét