Úri dolga van annak
Úri dolga van annak,
ki készen kapja önmagát,
táncolhat asztalközépen,
lobogtathatja haját.
Nem kell lemerülni,
tervrajzokkal bíbelődni,
műszereket kalibrálni
ki és be és át,
egyeztetni tükörképpel,
ilyen-olyan véleménnyel,
elvetni és elfogadni
s ha a mutató beáll,
a déli szélesség
nyugati hosszúság megegyezik,
csavarokat rögzíteni,
sátrat felállítani
majd a kanapén
hátra dőlve
halálra unhatja magát.
A titok
Követem Juliska elszórt morzsáit a rengetegben,
boszorkány házához pókhálófüggönyt kell keresnem,
rajzolhatok barlang falára,
menekülhetek hangfürdőbe, jóskártyába, Ji-Csingbe,
három ujjamat összetehetem.
Futok valami után, hogy elérjem,
valakit el kell varázsolnom,
valamit nem értek,
valakit Hádész kezéből ki kell tépnem.
Keresem a választ templomban,
álomban, megérzésben,
csésze alján kávézaccban,
csillagok állásából az égen.
Lemerülhetek aranyhalomba, szexbe, LSD-be.
S még mindig nem találom
még mindig nem értem.
Ha majd…
Ha majd tűzbe vetjük íjainkat,
nyilainkat visszadugjuk a tegezbe.
Ha majd a dühök lecsendesednek,
káromlások jégcsappá dermednek a szavak formálása közben.
Ha majd az átok szótagokká törve hull alá a szájból,
csapni készülő ökölből potyognak mindenféle férgek.
Ha majd a szavak átfordulnak bársonyos felükre.
Ha majd a mosolyok mindig őszinték az arcokon,
álnok maszkok összevissza töredeznek.
Ha majd a hazugságok odaragadnak a szájhoz,
nyelv megbénul, fogak koccannak össze.
Ha majd Munch sikolyát lehalkítjuk,
tenyerünket felfelé fordítjuk: békével jöttem,
… akkor útra kelhetünk újra.
©Ariela Wertheimer izraeli festőművész alkotása