Barna Júlia: Párbeszéd a versről

– ki hívott ki szólított ki kérdezett?
ki vagy te kinek a sarja
nemzedékek utolsó parasztja
nem volt szolgátok a szó soha
reményed mégis a vers-csoda:
léted láthatatlan párhuzamosa
– ősök panaszai kettőzik a szavam erejét
bár hallgatást parancsolnak génjeim
– kusza szavak ködgomolya nem vers
a sorok óriáskígyóként tekeregnek
– nem tudom beilleszteni
a minden lényegest átfogó szavakat
nap-mosolyú őszbe szomorodó szonett-sorokba:
formák bilincseltek mindig
a versről leoldom a szabályt
– ha költő lennél megtalálnád
a rosszat a jótól elválasztó szót
megneveznéd a névtelent is
több nyelven beszélnél:
az értelemén és a szívekén
– ami messze van nem láthatom csak képzelem
ami túl van rajtam csak fájlalom nem érthetem
magamból merítem ki a világot
és a szüntelen születő szavakba rendezem
– egész lényeddel mondod magadat
mint a hajnalodó hirdetőoszlopok
panaszaid meglepőek
mint madonna-szobrok szemében a könnyek
– minden irányba űz a szabadság nevű álom
foltként ül a szakadt valóságon
– a gondolatok léggömbjét a valósághoz kösd
mielőtt elrepül a jelentések folyosói közt
– összeadnám az éjszakát a fénnyel
a láthatatlant láthatóvá tenném
de megfoghatatlanul ellebeg
mint a kiáltás a víz felett
– folyton háralépsz a kockázat nélküli
virtuális világokba gyávaságból
– tudom élet-tájak vágtatnak mellettem
a képzelt vonat ablakából nézve
de szükségem van az írott szavak vigaszára
ha én ha más ha bárki írta
– ki hívott ki szólított ki kérdezett
magától értetődő dolgokat dadogsz hebegsz
– primitív? érzelgős? közhelyes?
semmilyen mércével nem tökéletes
de nem írhatja meg senki más
én is csak ebben a környezetben
csak ilyen előzmények után és éppen
ilyen beeső szöge alatt a fénynek
a napok pontosan ilyen reménytelen
vagy reményteljes változásaiban
– miről beszélsz mit remélsz?
egy embernyi megváltás már kevés a világnak
– írásom szavam elevenítő ereje csekély
láttatni amit én sem látok:
a teljesült béke-álmot
és a fitnesz-termekben edzett
érzéseiben is arányos embert
aki szellemi tornán is képes
ugrani egy-két dupla-szaltót:
aki jóra használja a tettet és a szót