Nem maradt más belőlem,
csak a méltóságom,
és az nem adható el
a két szép szemedért.
Ha nincs benned zene, a
táncunk-mondd-milyen lesz;
ha nem vagy kihívás, csak
egy olcsó menedék?
Az életem része légy,
ne csak a kacatja-
mi végre hordozzalak
magamban szüntelen,
ha a létezésemnek
egyetlen motorja
az önmagát kutató
folytonos küzdelem?
Légy igaz, légy valódi,
és ha kell, hát pusztulj-
ne légy élettelen, mint
egy tarka művirág;
ami mindig ugyanaz,
mert élete semmi,
hiába is kínálja
érintésre szirmát.
Ha szeretsz, szeress tisztán,
ha nem, hát ne keress;
nem tudok mit kezdeni
egy halott szoborral.
Ha gyáva voltál eddig,
most már felesleges;
nem kell már úgy semmid,ha
be van lepve porral.
Inkább hallgass, némulj el,
nem kell magyarázat,
a józanságod mindig
biztos menedék volt;
szószékéről folyton csak
te lehettél igaz,
s nem hallatszott oda, hogy
mit mond élő vagy holt.
* Első közlés