Miként az őz,
ha visszapillant,
érzékeny, lágy,
mégis kőkemény,
miként a sebzett,
fiatal szarvasok,
havas mezőn, ha
menekülnek, és
a tekintete is!
hogy metsz, kér,
vádol és simogat
egyszerre, hogy
lélegzik itt,
mindenütt, a
szobámban,
körülöttem,
hogy él!
pedig csak
fénykép:
vigyázza lépteim.
*Petőcz András: Majdnem minden – Ister, 2002
