On:
In: Szépirodalom, Vers

El fogsz felejteni. Elbúcsúzhat az arcbőröm az ujjbegyedtől, ahogy az idegszálaid szállítottak valamit belőlem benned, integetek a központi pályaudvaron, az agyadban, és már nem látod, hogy elkezdem pirosra dörzsölni a szemem. El fogsz felejteni. Elfújsz majd egy gyertyát, és egy ideig a vékonyka füstön tűnődsz. Ahogy a viasz visszadermed, nemTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Miként az őz, ha visszapillant, érzékeny, lágy, mégis kőkemény, miként a sebzett, fiatal szarvasok, havas mezőn, ha menekülnek, és a tekintete is! hogy metsz, kér, vádol és simogat egyszerre, hogy lélegzik itt, mindenütt, a szobámban, körülöttem, hogy él! pedig csak fénykép: vigyázza lépteim. *Petőcz András: Majdnem minden – Ister, 2002Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

1. Az évek rakják egyre bugyrát, nem gyűjtött magának soha, a gondok most is földre húzzák, cipeli, s nem kérdi – hova? Ti csillagok, az anyám jussát őrizzétek, hisz kész csoda, hogy békén járt a földi buckák között, bár födte út pora. De olyan szegény soha nem volt, hogy valamicskétTovább…