On:
In: Szépirodalom, Vers

Miként az őz, ha visszapillant, érzékeny, lágy, mégis kőkemény, miként a sebzett, fiatal szarvasok, havas mezőn, ha menekülnek, és a tekintete is! hogy metsz, kér, vádol és simogat egyszerre, hogy lélegzik itt, mindenütt, a szobámban, körülöttem, hogy él! pedig csak fénykép: vigyázza lépteim. *Petőcz András: Majdnem minden – Ister, 2002Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Az utolsó rap Hányszor álmodom még a halálod, hányszor álmodom még? Ugyanaz a szcéna, de más a díszlet, hányszor álmodom, nem azt, hogy véged, hányszor álmodlak úgy, ahogy készülsz, fekszel vagy járkálsz, vagy az ágy szélén ülsz, tanácsokat osztogatsz és rendelkezel, hogy mit hogyan tegyünk, amikor már nem leszel. PedigTovább…