(Radnóti Sándornak)
valami régi-régi lakóház
negyedik emeletén járok,
világos folyosó előttem,
szemben egy kétszárnyú
ajtó, „isten hozott”, mondja
a felirat rajta, levegős,
tágas lakásba lépek,
megnyugtató félhomály,
könyvek és kéziratok
a polcokon, az asztalokon,
leülök egy karosszékbe,
néhány percig egyedül
vagyok, ismerkedem
környezetemmel, kávéval
kínálnak, nem fogadom el,
már évek óta nem iszom
kávét, nem dohányzom,
alkohollal nem nagyon élek,
vékony vagyok és sportos,
vékonyan és sportosan húzom
meg magam egy ismeretlen
és mégis ismerős karosszékben,
egy ismeretlen és mégis ismerős
idegen lakásban, jobbra tőlem
egy íróasztal, mellette nyomtató,
számítógép, folyóirat és könyv
mindenütt, tágasság, valami
sok-sok éves nyugalom,
nyugalom árad szét bennem is,
mintha otthon lennék, otthon
vagyok, szivarra gyújt
a házigazdám, beszélgetünk,
könyvekről, utazásokról,
puha füst körülötte, puha
és mozdulatlan füst, mint
aki évek óta ül itt, évek és
évszázadok óta, egykori
szobrokat idéz az arca,
órák telnek el így, a puha
füst még mindig mozdulatlan,
mozdulatlanul ülök, mint
aki sohasem távozik, nem
mozdulok, csak elképzelem,
ahogy végigmegyek ismét
a folyosón, és a hátam mögött
ott van a felirat, és a hátam
mögött a ház, ott áll,
mozdíthatatlanul és súlyosan —
©Orosz István: Balkon