mindent túlélnek a szavak
olvasni őket egyet jelent
a világba olvadással
mint megközelíthetetlen fény
lebegnek a föld fölött a szavak
akár felnyíló szem csodája
vagy a levelek tüze amikor október
első hűvös fuvallata felemészti a nyarat
és a táj a vágy természetes nyelvén beszél
ha felütsz egy könyvet
napvilágra kerül történetünk
lapok közül kitódulnak a betűk
ami leíratott nem kárhoztat
semmi rosszra sőt felemel a büszkeség
hogy halhatatlan szereplő vagy
éhezel a szavakra mint ropogós kenyérre
aminek talpára Anyád keresztet karcolt
mielőtt megszegte
egy illúzió nélküli napon
fölötted a tények égboltja
gyűszűnyi levegő a túléléshez
nyitott végű mondat ami elnyel
amint lecsendesülsz
csak te és a könyv semmi más
a szavak mint árnyékok a tested
követik lelked miközben
magadtól távolodsz és érzed
utánad sóvárognak az élet
roppant gyümölcsöskertjein át
olvasás közben nem vész el semmi
az ég szemed színével kérkedő kékje sem
szavak áradásán siklik szemed
igazzá nő benned a legenda varázsa
a száműzetés eltörpül szobádban
fellobban benned valami láng
annak tüzén mint északi fény maradványa
eljön hozzád a könyvet író szelleme
sóhajodban érzed amint árnya
áthalad rajtad
©Sógor Zsuzsa: Pompa