amikor rádöbbensz hogy már nem utazol sehova amit nem láttál azt már örökre nem láttad mikor rádöbbensz hogy már nem veszel van elég cipőd ruhád kabátod pizsamád nem kívánt és nem várt esetekre is amikor rádöbbensz hogy amit nem magyaráztál el már nem érti senki meg verseidbe temetted a lényegedTovább…
Mindig amikor utolér ugyanaz a halál rettegve gondolok vissza milyen volt a nyár magasabbról illatoztak-e a fák tavaly emelt-e meredekebb boltot a lombból sok-sok törékeny ágból a balerinahajlékonyság hogy mint egy zöld templom magasodjon az út fölé emelve szellős kupolát a járda térdére ejtse sárga virágporát hadd recseg-ropogjon az illatosTovább…
mindent túlélnek a szavak olvasni őket egyet jelent a világba olvadással mint megközelíthetetlen fény lebegnek a föld fölött a szavak akár felnyíló szem csodája vagy a levelek tüze amikor október első hűvös fuvallata felemészti a nyarat és a táj a vágy természetes nyelvén beszél ha felütsz egy könyvet napvilágra kerülTovább…
mentünk reménnyel telve ünnepélyesen mint mikor valami ismeretlen szépség és kín kezdődik el utánunk emberek sokan a gesztenyefák lombja fölöttünk rezzenetlen kérdeztem őket láttok? most is láttok? ti már annyiszor láttatok és beszéltetek nekem… most mit mondotok? – nem feleltetek szárnyas leveleitekben nem nyíltak meg a pórusok… mert akkor tiTovább…
amikor éjjel tűz és jég között önmagát szüli és emészti az álom megkergült levelek torlaszai alatt felriad a télre vackolódott bogár összeolvad a nagyon messze és a nagyon közel hiányos fogsorát villantja a szerelem csillagképe vészjóslóan elszabadul az életre halálra ereje az ember a fal felé fordul hogy magába lássonTovább…
amikor fekete felhőló hátán elvonul az orkán derengő fény számolja meg a fákon maradt virágokat opálos ujjával rámutat az esélytelenekre s azok másodpercek töredéke alatt lehullnak jaj mennyi meddő álom a fűszálak között amikor a szélvihar késével összekaszabolt ég alatt ájult ágak szökevény szirmok borítják az utat a fasorban azTovább…