nem az a kérdés,
hogy kétszáz-háromszáz évet
élvezetes volna-e megélni,
hanem hogy meddig maradnának
emlékeink, szól nagyapám,
aki visszajött a délszláv lágerből.
azóta se hajlandó vonatra ülni,
nem lép ki az esőbe, megszállottan
kutatja, ki az, aki él abból az időből,
az ajka sarkában sötét tónusban
végződő mosoly, ujjai finoman
fonódnak egymásba, mint az alatta
fekvő térkép pályái, vagy
az ég vörössel aládúcolt, omló
ősz haja.