Egy verset írok
Egy verset írok épp,
te pont most olvasod
a kulcsra zárt időt
talán kinyithatod.
Ideát mindent úgy
találsz majd, követem,
tükröd mögött, ahogy
elrendezted velem
Odaát nem tudom,
csak szélbe szórt szavak,
megtalállak-e, hisz’
egy versben hagytalak.
Ha ez a vers…
Elmúlt nyarak és eljövők
közé szorítva hull a hó.
Emlékpelyhek szállnak alá,
feledésből font takaró.
Egy másik életben talán
követ voltam, vagy az leszek,
most verset írok, s a halál
mögém lép, lomha, bús szelek
emelik meg a lapokat.
Ezüstzselatin lábnyomok.
Távlattan, enyészpont, szemszög…,
a horizont mint húr lobog.
Halál, magaddal engem el
árnyam mellől akkor vihetsz,
ha ez a vers majd véget ér.
…..
Mondd, ugye nem nagyon sietsz!?
Staféta
Pár száz év múlva, meglehet,
Felütvén néhány versemet
Majd elmerengsz rajtuk, barátom.
Előző életedben már
E sor kezedben volt talán,
Az is lehet, te írtad egykor.
Ha így lesz, számolj avval is,
Hogy te én vagyok, vagyis
e költemény stafétabot csupán.
Orosz István: Levelek a nagykövettől
Utisz Grafikai Stúdió, Budakeszi, 2021
©Bornai Tibor: Emlékek hintája