A 72., TAVASZI lapszámot – öt oldalon –, Bornai Tibor festményei díszítik.

Fotó: Bornai Tibor portréja
Bornai Tibor (Budapest, 1955. április 13. –) zenész (énekes-billentyűs), zeneszerző, szövegíró.
1970 körül lépett fel először mint énekes. 1974-1981 között a Küllőrojt együttesben, majd azt átkeresztelve, az Almáriumban zenélt. Ezután a Kentaur együttesben játszott. 1981–1991 között a KFT szerzője, valamint billentyűs-énekese volt. 1984-től Koncz Zsuzsa, Somló Tamás, Mácsai Pál, Sivók Irén, Nagy Natália, Ács Enikő, Görbe Nóra, Eszményi Viktória dalainak zeneszerzője, szövegírója. A Baba Yaga együttes zeneszerző-billentyűse. 2001-ben Ultramarin néven zenekart alapított. 2002-ben életre hívta a Komoly Férfiak produkciót, amelynek albuma (Tesztoszteron) abban az évben jelent meg.
Napjainkban, Öt Karinthy és én címmel, Karinthy Verával létrehozott zenés irodalmi estjüknek örvendezhet a közönség.
Művei: https://hu.wikipedia.org/wiki/Bornai_Tibor
Díjai
Az év szövegírója díj (2001)
Artisjus-díj (2002)
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2006)
Munkahelyek
· 1974 Zeneműkiadó Vállalat, kottagrafikus
· 1981– zenész, szellemi szabadfoglalkozású alkotó
Festmények
80×80, vászon, akril képeiből rendezett kiállítások:
– Danubius Hotel Hélia Budapest (2014)
– Hotel BonVino Badacsony (2014)
– Europeum (2015)
– Szép Műhely (2015)
– Feng Shui Galéria, Fonyód (2015)
– Algyő Faluház (2015)
– Szeged, Milleniumi Kávézó (2015)
– Mátészalka – Zsinagóga (2016)
– Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár, Nyíregyháza (2016)
– Visegrád – Mátyás Király Művelődési Ház és Könyvtár (2017)
– Pestszentimrei Közösségi Ház (2017)
– Esztergom, Művelődési Ház (2017)
– Budapest, FÉM klub (2019)
– Tamási Közösségi ház (2020)
– Esztergom Kertváros Féja Géza Közösségi Ház (2020)
– Józsefvárosi Galéria (2020)
Szeretettel köszöntjük a művészt, közelgő 70. születésnapja alkalmából!
* * *
Borítókép: Kiefer Béla pécsi fotóművész felvétele – Pécs, Bazilika
Tartalomjegyzék:
Orosz István versei
Nádasdy Ádám: Petri György költészete
Lackfi János: Mégse vettük észre
Petőcz András versei
Parti Nagy Lajos versei
Bornai Tibor versei
Karinthy Vera haikui
Podonyi Hedvig: Fodor Ákos emlékrovat
Hosi Sinicsi novellája – Vihar Judit műfordítása
Janisch Attila: Kóanok
Illés Klára: Egy teória – Szabó Magda költészetéről
Tomaji Attila versei
Négykezes: Kégl Ildikó és Filip Tamás versei
Négykezes: Fetykó Judit és Bárdos László versei
Szabó T. Anna: A vers éjszakája
Dragomán György: A belső ritmus
Izsó Zita: Merülés
Kevin Hart verse – Turczi István műfordítása
Grecsó Krisztián: Én már nem tudom
Kiss Ottó versei
Szolláth Mihály: Idegenné lett
Albert Zsolt: Sáros fiúk, fél fiak
Bánki Éva: 23. Zsoltár
Posta Marianna: A többit nem mutatják
Ijjas Tamás: A költészethez szükséges tárgyak rövidke listája
Véssey Miklós: Mit tettél Szűz Mária?
Szóbanforgó – Lackfi János tanítványai
Arcok – Petőcz András tanítványai
Major Petra: Tetszhalott
Gősi Vali: Anyaság
Szepesi Jolka: A puszta
Soós Gábor: c’est la vie
Oláh Tamás versei
Murányi Zita: Tegnap
Ódor Fanna: Saját Jézus
Szesztai Zsuzsa: Ágaskodom lombok közé
Asperján György: Nem múló kínok
Pethes Mária: Canto – az év ötvenedik napján
Jóljárt Anita: Mérleg
Filotás Karina: Leltár
Balizs Dániel: Haza
Seres Rebeka: Töltött káposzta
Kovács Marianna: Elvetélt szerelem
Lengyel Piroska Noémi: Hét apeva
Kovács Emil Lajos: Festészet
Rencsisovszky Katalin: Ami Faludyt ihleti
M. Nagy Emese: Irodalomterápia
Hörcher Eszter: Könyvespolc
Szolláth Mihály: Katarzis
Negyedévente megjelenő periodikánk következő (73.) száma: 2025. június 30-án lesz olvasható.
Addig is ÁLDOTT HÚSVÉTOT, örömteli irodalmi-művészeti barangolást kívánok!
Szeretettel, e lapszám szerkesztője:
Hajnal Éva
tulajdonos-főszerkesztő

https://vitz.ru/forums/index.php?autocom=gallery&req=si&img=4806